Minden évben készítek bodzaszörpöt, - nem is tudom miért nem került fel eddig a blogra - mert imádja az egész család. Citromfűből és mentából is szoktam főzni, ugyanez a recept szerint, sőt az idén vegyesen is megpróbáltam a bodzát mentával párosítani, mondhatom Isteni lett.... próbáljátok ki! :) Az eredeti recept Hémangitól a Vegavarázs blogról származik, csak az arányokon változtattam kicsit.
Forgalomtól távol eső helyről, Surányból kaptam a bodzavirágot, ennek ellenére én általában jól megmosom, inkább több virágból készítem és hosszabb ideig áztatom. Saját kertből, ha biztosan tiszta, akkor nem kell megmosni, csak jól átnézni a virágokat, hogy ne legyen közte semmi szennyeződés, és így intenzívebb íze/illata lesz. Ha csak kis mennyiséget készítetek és hamar elfogy, akkor nem kell felfőzni és dunsztolni, elég csak leszűrés után a hűtőbe tenni. Nálam "nagyüzemi" mennyiség készül, tartósítószer nélkül, diétás változatban is (fruktózzal), így mindig felforralom és száraz dunsztba teszem. Az idén mondhatom el először, hogy utána a kamrapolcra kerül, mert nemrég költöztünk másik lakásba ahol végre van egy kicsi spejzom.😊
Hozzávalók: (5literes üveghez)
20 db nagyobb bodzavirág (bodzatányér)
3 liter víz
2 db citrom (kezeletlen héjú)
2 kg kristálycukor (vagy 1,8 kg fruktóz)
2 púpos teáskanál citromsav
Elkészítés:
A megmosott bodzavirágokat egy 5 literes üvegbe tesszük (ha nincs akkor egy fazék is jó), hozzátesszük a felkarikázott citromot, majd felöntjük vízzel. Egy könnyű anyaggal (gézzel) letakarjuk, időnként megkeverve 1 napig hűvös helyen állni hagyjuk. Utána gézkendőben leszűrjük és összefőzzük a cukorral (nálam most fruktózzal) és a citromsavval. Tisztára mosott üvegekbe töltjük, majd száraz dunsztba tesszük 1-2 napra, amíg teljesen kihűl.
A citromfű és a mentaszörp is ugyanígy készül, nagy csokor menta vagy citromfűlevelet áztatunk a citrommal. Nálam készült most egy adag bodza-menta keverék is fele-fele arányban, ami nyáron a nagy melegben biztos nagyon finom frissítő üdítő lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése