2020. július 24., péntek

Joghurtos szilvás pite



Nagyon szeretjük a gyümölcsös pitéket, sokszor sütök és többféle receptet is használok. A kevert piték közül az egyik kedvencem ahogy a meggyes pitét készítem, és van még egy vajas kevert, ami szederrel van fönt a blogon, de mindegyik receptre igaz, hogy bármilyen gyümölccsel készülhet, csak ne legyen túl leveses, előtte le kell csepegtetni. Ezt a mostani receptet azért szerettem volna megosztani, mert ez egy harmadik változat, joghurtos piskóta az alapja, ami egy sűrűbb tészta, jobban megtartja a gyümölcsöket, nem szállnak le annyira az aljára, és nagyon mutatós, szép magasra sül. Az elkészítése pofon egyszerű, tényleg elrontani sem lehet, amire kigondolja az ember, már sül is a sütőben. Így voltam vele én is tegnap este, hogy úgy ettünk volna valami édeset, benéztem a hűtőbe, volt egy kis szilvám, volt egy doboz joghurt, tojás mindig van .... és már pillanatok alatt össze is állítottam, és ment a sütőbe. Még a tojásokat sem kell ketté választani, egészben keverjük ki, aztán megy hozzá a többi, és már öntjük is a tepsibe. Ez az adag egy nagyobb kb. 35x25cm-es tepsibe való. Ha kicsit kisebbe teszitek az sem baj, akkor legfeljebb még magasabb lesz. Most annyiféle gyümölcsöt lehet kapni, hogy érdemes kipróbálni sárgabarackkal is, amit én fél szemekben szoktam rárakni, és szintén megszórok fahéjas cukorral. Az apró bogyós gyümölcsökkel is nagyon finom, és persze nálunk most a favorit ez a  szilvás változat. Na, ne beszéljek már annyit, lássuk a receptet:




Hozzávalók:

5 db tojás
15 dkg kristálycukor
1 tk. vaníliakivonat ( vagy 2 csom. vaníliáscukor)
l dl étolaj
2,5 dl natúr joghurt
1,5 csom. sütőpor
32 dkg finomliszt
1 citrom reszelt héja (opcionális)

50 dkg szilva 

2 evőkanál fahéjas kristálycukor ( a tetejére)


Elkészítés:

Egy tálba kimérjük a lisztet, és elkeverjük a sütőporral. Egy másik tálba az egész tojásokat, a vaníliával, a kristálycukorral, és ha szeretitek a citromhéjjal, robotgéppel jól kikeverjük, majd a végén vékony sugárban hozzácsurgatjuk az étolajat is. Utána beleöntjük a joghurtot, amit már kézi habverővel keverünk el, és fokozatosan hozzáadjuk a lisztes keveréket is, míg egy sima masszát kapunk. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és egyenletesen eloszlatjuk a tésztát. A tetejét kirakjuk a felszeletelt szilvával, majd megszórjuk kevés fahéjas cukorral. 180 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük.


Jó étvágyat hozzá!

2020. július 16., csütörtök

Fraisier - francia epertorta



Édesanyám 84. születésnapjára készítettem ezt a csodás epertortát. Sajnos a karantén miatt nem ült össze a család ünnepelni, de azért ezzel a tortával felköszöntöttük ... tisztes távolságból. Én már hajlottam volna a közös ebédeléshez, mert nagyon hiányoznak ezek a családi események, de Anyukám bölcsebb volt, azt mondta, ha már eddig kibírtuk, ne rontsuk el a végén. Ahogy ez mostanában szokás nálunk, elosztottuk a családban, és mindenki haza vitte megenni.
Többször készítettem már epertortát,  túrókrémmel, mascarpónés eperkrémmel, epermousse-sal, vagy a hagyományos retro gyümölcstorta formában, de ezt a klasszikus epres-vaníliás Fraisier-t most próbáltam először, a receptet a saját ízlésünkre alakítva.

Hozzávalók:

Piskótalap: ( 23cm-es tortaformához)

4 tojás
4 evőkanál víz
4 evőkanál étolaj
16 dkg kristálycukor
1 tk. vaníliakivonat ( vagy 1 csom. vaníliáscukor)
16 dkg finomliszt
1 csomag sütőpor
1 csipet só

Vaníliakrém:

7 dl tej
2 csomag vaníliás pudingpor
4 db tojássárgája
15 dkg porcukor
1 vaníliarúd
2 dl tejszín
2 db lapzselatin

Epres-bodzás glazúr:

25 dkg eperpüré (eper+ 1 ek.cukor+pár csepp citromlé)
50 ml bodzaszirup
4 db lapzselatin

50 dkg friss eper körben a díszítéshez, és a lapok közé.

Elkészítés:
Hagyományos módon elkészítjük a piskótát. A tojásokat ketté választjuk. A sárgájás krémhez mérjük a cukrot a vaníliát, és a vizet, majd kézi robotgéppel jól kikeverjük. Amikor már fehéredik, akkor vékony sugárban hozzácsurgatjuk az olajat. A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A lisztet a sütőporral összekeverjük, majd a sárgájás krémhez forgatjuk, végül a tojásfehérjehabot is belekeverjük. Egy 23cm-es kapcsos tortaforma alját sütőpapírral kibéleljük, majd ebbe öntjük a piskótamasszát. 180 fokra előmelegített sütőben, alsó-felső sütésen 25 perc alatt megsütjük.

Amíg a piskóta hűl, elkészítjük a krémet. A tojások sárgáját a porcukorral, és a vaníliarúd kikapart magjával kikeverjük, majd hozzáadjuk a pudingporokat, és annyi tejjel fellazítjuk, hogy csomómentesre tudjuk keverni. A többi tejet feltesszük melegedni, majd hozzáöntjük a tojásos keveréket, és lassú tűzön besűrítjük. A zselatinlapot hideg vízbe beáztatjuk, majd kicsavarva a még meleg krémbe keverjük. Fóliával lefedve félretesszük hűlni. A tejszínhabot felverjük, és két részletben a langyosra hűlt vaníliakrémhez adjuk, ezzel fellazítjuk.
 
 


Összeállítás:
A piskótalapot ketté vágjuk, ha szükséges a tetejét levágjuk, kiegyenesítjük. Az alsó lapot egy tortalapra tesszük, amin tálalni is tudjuk, és visszatesszük köré a kapcsos keretet. A belsejét celofánnal kibéleljük, és körberakjuk félbevágott eperszemekkel, úgy hogy a vágott felület legyen kifelé. A krémből egy habzsákba töltünk, és felhúzzuk a krémet az eperszemek között, majd egy vékony réteget az aljára is kenünk. Apró kockára vágott friss eperrel megszórjuk a piskótalap alját, és erre kerül a többi krém. A másik lapot óvatosan rárakjuk a krém tetejére, és min. 2-3 órára a hűtőbe tesszük, de még jobb ha egy egész éjszakára.

Az eperglazéhoz az epret felfőzzük egy evőkanál cukorral, pár csepp citromlével, botmixerrel pürésítjük, majd szűrőn átpasszírozzuk, és hozzáadjuk a bodzaszirupot. A lapzselatinokat beáztatjuk hideg vízbe, majd a még meleg eperpüréhez keverjük. Hagyjuk kicsit langyosabbra hűlni, és a lehűlt torta tetejére öntjük, amivel még 1-2 órát hűtjük.

A tortakarimát óvatosan leszedjük, lehúzzuk körben a celofánt és a torta tetejét, eperszemekkel, és virággal díszítjük. ( sajnos bodzavirágom nem volt, ezért került rá százszorszép)


Jó sütögetést kívánok!






Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...