2019. december 24., kedd

Töltött káposzta - ahogy én készítem


A töltött káposzta egy olyan étel, ami ha azonos összetevőkből is áll, mégis minden háznál más az íze, másmilyen lesz.  Az én receptem is évek óta alakul, nem olyan régen készítem, mert sokáig Édesanyám főzte az egész családnak - szerencsére még ma is főz - , de azért ezt a nagy terhet már leveszem róla. Tehát a receptem alapja természetesen Anyukámtól származik, de az évek során sokat tanultam Márta  barátnőmtől, és Ani főnökasszonyomtól is, amiket alkalmazok a receptemben, pl. hogy rántással kezdem, és nem utólag rántom be, és más egyéb apróságok. Nálunk a munkahelyemen, nagy hagyománya van a töltött káposzta készítésnek a karácsonyi ünnepségre, amit Anikám készít, a saját receptje szerint, és második éve már, hogy én is besegíthetek ebben. Amiben eltér az én receptem, hogy mi vöröshagymát is teszünk a töltelékbe, és a füstölt húst nyersen rétegezem bele, nem főzőm elő, és még jó minőségű parasztkolbászt is karikázok a rétegek közé és a tetejére. A rizsből én a kerek szemű rizst szeretem, mert sokkal szaftosabb lesz tőle a töltelék, a hosszú szemű rizzsel pergősebb. A töltött káposztánál az igazi disznó/mangalica zsírt használjunk, nem elég az étolaj hozzá. Nálam 1,5 kg darálthúsból készül egy nagy fazékra való adag, az egész családnak, de arányaiban le tudjátok majd csökkenteni a receptet. A rizs mennyisége is ízlés kérdése, én kevesebbet teszek bele, mert azt tapasztaltam, hogy a sok rizstől túl kemények lesznek a töltelékek, de az általános arány az 1kg hús/20 dkg rizs. A fűszerezés is nagyon egyéni, én pl. szeretem, ha kicsit " pirosabb" a pirospaprikától, van aki majdnem fehéren készíti.
Azt mondják a töltött káposzta melegítve az igazi, minél tovább áll, annál finomabb lesz, így érdemes az ünnep előtt pár nappal elkészíteni. Nálam most a meglepően enyhe időjárás miatt maradt a végére, mert az erkélyen szoktam tárolni ha elég hideg van. 





Hozzávalók: 

1,5 kg darált sertéshús ( comb, lapocka)
20 dkg rizs
1 nagy fej vöröshagyma 
3-4 gerezd fokhagyma
2-3 kk.  házi pirospaprika
3 dkg só
fél kk. őrölt bors 
1 nagy tojás

1 szál Hartai parasztkolbász ( enyhén csípős)
kb. 60 dkg füstölt oldalas szél ( lehet tarja, vagy más füstölt hús is)

1,5-2 kg savanyú káposzta
20 db sav. káposzta levél

disznózsír
kevés liszt a rántáshoz

1 db hegyes erős vagy piros csípős paprika a tetejére ( ez egyéni)

tejföl a tálaláshoz 







Elkészítés:

Először a tölteléket készítjük el. A vöröshagymát apróra vágjuk és 1 evőkanál zsíron megdinszteljük, a végén hozzáreszeljük a fokhagymákat is, és hagyjuk kissé hűlni. A húst befűszerezzük, hozzá adjuk a tojást a hagymát, a rizst ( nyersen!), és jól összedolgozzuk. Mindenki ízlés szerint fűszerezze, nálam az 1kg hús/2dkg só az arány, és szeretem ha kicsit "pirosabb" a pirospaprikától. 
Utána előkészítjük a káposztát, ha túl savanyú kimossuk egy-két vízben, ezt kóstolgatni kell, hogy ne legyen túl savanyú sem, de az sem jó, ha nincs íze. A káposztaleveleket szintén kiáztatjuk ha szükséges, és a vastag ereket kivágjuk belőle, vagy csak elvékonyítjuk, hogy be lehessen tekerni.
Elkészítjük a töltelékeket, úgy hogy ne nagyon tömjük meg, hogy legyen helye a rizsnek megnőni. A levelek betekerése is egyéni, én úgy tanultam, hogy a tenyerünkbe tesszük a levelet, az alját felhajtjuk, aztán oldalról feltekerjük, majd a tetejét betömködjük. Igyekszem képeken megmutatni ... talán úgy érthető lesz. :-) Nálunk szokás gombócokat is közé rakni, ezeket kicsit szálas káposztába burkolom mielőtt lerakom. 
Egy nagy fazékban bő zsiradékon rántást készítünk, a végén pirospaprikával elkeverjük és vízzel felöntjük. Erre kerül 2 jó nagy marék szálas káposzta, majd elkezdjük rétegezni először egy sor füstölt hús majd a töltelékek, megint füstölt, töltelék, kevés szálas káposzta, kolbász karikák stb.... amíg el nem fogynak a töltelékek, a tetejét szálas káposztával zárjuk, és kirakjuk még kolbásszal, illetve pár karika paprikát szoktam még a tetejére tenni. Felengedjük annyi vízzel, hogy majdnem ellepje, és közepes, de  inkább lassú tűzön kb. 2,5-3 órát főzzük. Bele kevergetni nem szabad, csak a fazék fülét fogva néha rázogatni.









Jó étvágyat hozzá!  




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...