2019. február 17., vasárnap

Csúsztatott palancsinta - zabliszttel, cukormentesen


Ritkán sikerül elsőre ilyen finomra, ha valamilyen mentes recepttel kísérletezek, de ez annyira jó lett, hogy rögtön meg is osztom veletek. Először próbáltam ki a Dia-Wellness egy új összetételű 1:4 eritrit és stevia alapú cukorhelyettesítőjét, aminek semmi mellékízét nem éreztem. A zablisztet már sokszor használtam, sima palacsintánál is, így ez volt a kiindulásom. A csúsztatott palacsinta akkor jó, ha az egyik fele olyan rezgős, remegős marad a tojáshabtól, és ettől krémesen könnyű is. Ez a különbség a rakott palacsintához képest, hogy ennek a tésztája könnyedebb, és csak az egyik felét sütjük meg, úgy csúsztatjuk rá a másik palacsintára, és így halmozzuk fel. A töltelékhez diót poreritrittel és DW sárgabaracklekvárt használtam, ami a klasszikus ízesítés, de lehet persze csokoládéval, mákkal, szilvalekvárral, más lekvárral stb.... ki mivel szereti. Ebből a masszából egy normál palacsintasütőben, 8 db palacsinta, tehát 8 sor jön ki, ami 4-6 főre bőven elég.
És most jöjjön a recept:

Hozzávalók:

4 db tojás
10 dkg zabpehelyliszt ( nálam gluténmentes)
2,5 dkg DW 1:4 édesítő
5 dkg puha vaj
2,5 dl tej ( nálam laktózmentes)
1 citrom reszelt héja
1 tk. vaníliaesszencia
1 csipet só 

kevés olaj ( sütéshez)

Töltelék:

10 dkg darált dió
2 evőkanál poreritrit 
15-20 dkg sárgabaracklekvár eritrittel ( nálam Dia Wellness )


Elkészítés:

A tojásokat ketté választjuk, a sárgáját a 1:4 cukorral és a vajjal kikeverjük, hozzáadjuk a citromhéjat, és a vaníliát. Utána hozzákeverjük a zablisztet és a tejjel simára keverjük. Végül hozzáforgatjuk a csipet sóval felvert tojásfehérje habját. A palacsintasütőt kikenjük kevés olajjal, és egy merőkanál masszát beleöntünk, aranybarnára sütjük az alját, a széleit fellazítjuk, és átcsúsztatjuk egy tányérra, arra amiben tálalni is fogjuk. Megszórjuk a tetejét cukrozott darált dióval, és rápötyögtetünk a lekvárból. Erre a jön a következő réteg ....és így tovább. Az utolsó palacsintát fejjel lefelé borítjuk rá, és megszórjuk a darált dióval. Langyosan tálaljuk, és tortaszerűen szeleteljük.

Jó étvágyat hozzá!

Sajtos és káposztás hajtovány




Ma végre kipróbáltam Limara csodás hajtovány receptjét, ami már régi tervem volt. Tartalmas levesek után, tökéletes második fogás. Nálunk ma francia hagymaleves kísérője volt, a sajtos pirítós helyett. Kívül ropogós héj, a rápirult sajttal, belül puha krémes tészta, nagyon finom. Imádok kelt tésztával dolgozni, ahogy megkel a tészta, és szinte életre kel a kezünk alatt. Nem mondom, hogy kis munka a dagasztás, főleg gép nélkül, de mindenképpen megéri a fáradozást, olyan isteni péksüteményeket lehet kelt tésztából készíteni. Limaránál még tepertőkrémmel láttam a hajtoványt, de a töltelékek száma végtelen .... én már várom a tavaszt, hogy medvehagymával is kipróbálhassam. :-)



Hozzávalók:

1 kg finomliszt
2 csapott evőkanál só
2 tojás sárgája
1 dl étolaj
5 dkg élesztő
pici cukor
6 dl tej

Sajtos töltelék:

10 dkg vaj
1 tk. só
1 kisebb egész tojás
15 dkg reszelt sajt + a tetejére

Káposztás töltelék:

1 fej káposzta ( kb. 1 kg-os)
kevés étolaj
só, őrölt bors

A lekenéshez:

1 db tojás


Elkészítés:

Az élesztőt 2 dl tejben, pici cukorral felfuttatjuk. A lisztet, sót, egy tálba mérjük, hozzáadjuk a tojássárgákat, étolajat, és a felfutott élesztőt, majd lágyabb kelt tésztát dagasztunk. Letakarva, meleg helyen a duplájára kelesztjük.

A sajtos töltelékhez csak össze kell keverni a hozzávalókat. A káposztás töltelékhez a káposztát lereszeljük, kevés olajon megpirítjuk, majd sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. A pirított káposztát célszerű előző nap elkészíteni, mert jó ha kicsit áll a sóban mielőtt pirítjuk, és elég sokat kell kevergetni is, hogy szép rozsdabarna legyen. Ha az egészet csak sajtosra készítenétek, akkor értelemszerűen meg kell duplázni a tölteléket, de a tojásból ugyanúgy csak 1 db (!) szükséges.



A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, elfelezzük, és jó vékonyra kinyújtjuk. Megkenjük a töltelékkel, feltekerjük, mint egy bejglit, majd háromszögeket vágunk belőle, vagy inkább trapézokat, hogy stabilabban álljanak, ne boruljanak el sütés közben. Sütőpapíros tepsire rakosgatjuk, és még fél órát kelesztjük. A tetejét 1 felvert tojással megkenjük, a sajtost kevés reszelt sajttal megszórjuk. A sütőt 180 fokra előmelegítjük, majd 20-25 perc alatt szép pirosra sütjük.



Jó étvágyat hozzá!


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...