2012. december 30., vasárnap

Újévi lencsefőzelék




Klasszikus újévi étel a lencsefőzelék, a népi hagyomány szerint aki újévkor lencsét eszik az gazdag lesz a jövő évben.

Hozzávalók :

30-40 dkg füstölt tarja
50 dkg lencse
4 gerezd fokhagyma
3db babérlevél
1 vöröshagyma
2 dl tejföl 
1 tk. mustár
pici cukor
liszt
olaj

Előző este hideg vízbe beáztatjuk a kiválogatott lencsét. A füstölt tarját egészben megfőzzük és a főzőlében hagyjuk kihűlni. Másnap reggel a fölösleges zsírt leszedjük a kifagyasztott léről, a húst kivesszük belőle, és a leszűrt lencsét ebben a főzőlében tesszük oda főni. 
Beletesszük a fokhagymát, babérlevelet, ha szükséges kevés sót (vigyázni kell, mert a füstölt lé sós ! ) és puhára főzzük.
Az olajon világos rántást készítünk, belereszeljük a vöröshagymát, pici pirospaprikát, simára keverjük hideg vízzel és berántjuk vele a lencsét. Egy poharas tejfölt kikeverünk és egy merőkanál főzelékkel kiegyenlítjük a hőt, majd a főzelékhez keverjük. Kis cukorral és mustárral ízesítjük, de lehet citromlével is a mustár helyett. Van amikor egy karika citrommal teszem oda főni, de akkor mustárt nem teszek bele. Tálalás előtt kiszedjük a babérlevelet és a fokhagymagerezdeket.A főtt füstölt tarját felszeleteljük és visszatesszük a kész főzelékbe, hogy ne száradjon ki. Tarja helyett füstölt kolbásszal is készíthetjük.



Sok szerencsét kívánok az új évre ! 
Jó étvágyat hozzá ! :-)

6 megjegyzés:

  1. Békés, boldog új évet kívánok!! Gyönyörű a karácsonyfátok! :)

    VálaszTörlés
  2. Idén nálunk nem készül lencsefőzelék, de isteni finom, nagyon szeretjük:) Főleg ha finom füstölt hús van bele főzve.
    Boldog új évet kívánok Neked és a Családodnak:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Trollanyu , Nektek is nagyon Boldog Új Évet kívánok ! :)

      Törlés
  3. Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Aleda, viszont kívánok Boldog, Örömteli Új évet!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...