2014. szeptember 4., csütörtök

Bazsalikomos vilmoskörtetorta -cukormentesen






Az idén ismét indultam az Egy csepp figyelem alapítvány által meghirdetett cukormentes torta háziversenyen, ahol tavaly a 3. helyezést értem el, de sajnos az idén nem jutottam be a döntőbe. :( Azért próbálok nem csüggedni és majd jövőre újra megpróbálni. :)
Mindenesetre szeretném megmutatni és közreadni a receptemet, mert elég sokat ötleteltem és gondolkodtam rajta, habár éreztem, hogy a tavalyihoz képest magasabb a kalória és szénhidráttartalma, amit a dietetikusok számítása alá is támasztott, és kicsit bonyolultabb az elkészítése is. Szerettem volna valami olyan egyedi tortát, küllemre és ízhatásban is, ami még nem volt, természetesen cukormentesen és csökkentett CH és kalóriatartalommal, de ami mégis finom és különleges. A kiinduló ötletet a kedvenc körtés görög joghurtom adta, ezt az ízt gondoltam tovább, a másik kedvenc fűszernövényemmel a bazsalikommal. Innen már egyszerű volt a helyzet, mert a körtéhez a csokoládé elmaradhatatlan, amit itt cukormentes holland kakaóporból oldottam meg, a kakaós piskótalappal, és a torta tetején a tükörglazúrral. A torta oldalát egy zabpehelylisztes piskóta adja, amit kakaós mintával díszítettem, de természetesen e nélkül is, ha csak a sárga piskótával készítjük el, ugyanolyan finom, de mivel én versenyre készítettem így szerettem volna, ha minél tetszetősebb lesz. Nem állítom, hogy pár perc alatt összedobható :) ....de egy-egy alkalomra mindenképpen megéri a fáradozást, mert különlegesen ízletes, és ami a lényeg, hogy bűntudat nélkül fogyaszthatunk belőle egy-egy szeletet. :-)

Hozzávalók :

Kakaós piskótaalap ( 23cm-es kapcsos tortaformához):

2 db tojás
2 evőkanál víz
4 dkg holland kakaópor ( cukormentes )
4 dkg kukoricakeményítő
1/2 csomag sütőpor ( 6 g)
8 dkg nyírfacukor
1 csipet só

Zabpehelylisztes piskóta ( torta oldala):

Kakaós íróka :

1 tojásfehérje
4 dkg vaj
3 dkg nyírfacukor(por)
3 dkg zabpehelyliszt
4 tk. kakaó

Piskóta ( sárga):

2 tojás+ 1 sárgája ( az írókából megmaradt)
8 dkg nyírfacukor
1/2 csomag sütőpor ( 6g)
8 dkg zabpehelyliszt
1 csipet só



Bazsalikomos-körtés krém :

2 db vilmoskörte
200 g mascarpone
180 g görög joghurt
250ml tejszín
100g nyírfacukor ( por)
1 csomag zselatinfix
fél citrom
szegfűszeg
fél vaníliarúd
egy marék friss bazsalikomlevél

Csokoládé glazúr:

115 ml víz  60ml
145g nyírfacukor
48g kakaópor
95 ml tejszín
6 db lapzselatin ( 10g)

Elkészítés :

Először feltesszük főni fűszeres vízben a két meghámozott és negyedelt körtét, kevés nyírfacukorral, 5-6 db szegfűszeggel, fél vaníliarúddal, és egy maréknyi bazsalikomlevéllel, majd a fűszeres lében( szirupban) hagyjuk kihűlni.




Kakaós piskótalap:  tojások sárgáját a nyírfacukorral jól kikeverjük, tojások fehérjét habbá verjük egy csipet sóval, majd a sárgájás krémhez keverjük a keményítővel és sütőporral elkevert kakaóport, végül óvatosan beleforgatjuk a fehérjehabot. 23 cm-es kapcsos tortaformát sütőpapírral kibélelünk, és 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt, tűpróbáig kisütjük.



Mintás piskóta : a kakaós írókához a tojásfehérjét, nyírfacukrot, vajat habosra keverjük, majd hozzáadjuk a kakaót és zabpehelylisztet. Nyomózsákba tesszük ( vagy neylonzacskó ) és sütőpapírra mintát rajzolunk belőle, majd fél órára a hűtőbe tesszük, hogy megkeményedjen, és ne maszatolódjon el amikor ráöntjük a sárga piskótamasszát.



Sárga piskóta: tojások sárgája, nyírfacukor fehéredésig kikeverjük, fehérjét habbá verjük egy csipet sóval, zabpehelylisztet sütőporral elkeverjük, majd óvatosan összeforgatjuk őket.  
A hűtőből elővett írókás sütőpapírra terítjük a masszát és kb. 10 perc alatt kisütjük. ( a képen látható piskóta dupla adag )



Amíg a piskóták hűlnek elkészítjük a krémet :

A párolt körtét elfelezzük, az egyik felét pár szem bazsalikomlevéllel és 1-2 evőkanál főzőlével elturmixoljuk, a másik felét apró kockára vágjuk. A mascarponét összekeverjük a görög joghurttal, belekeverjük a zselatinfixet, majd utána a nyírfa porcukrot, a körtepürét, végül a kockázott körtét is beleforgatjuk.

Összeállítjuk a tortát:

Méretre vágjuk a mintás piskótát és kibéleljük vele a kapcsos tortaforma oldalát, az aljára kerül a kakaós piskótalap. Megtöltjük a mascarponés körtés krémmel és hűtőbe tesszük amíg a csokiglazúrt elkészítjük.



A csokoládé glazúrhoz, a vizet, kakaóport, tejszínt, nyírfacukrot összefőzzük, forrás után még 5-6 percig gyöngyözzön. Addig a zselatinlapokat beáztatjuk, majd a tűzről levett és kissé kihűlt csokimázhoz keverjük a kinyomkodott zselatinlapokat. Időnként megkeverve, ha teljesen kihűlt a kész torta tetejére simítjuk, majd 1-2 szelet körtével és bazsalikomlevéllel díszítjük.



Jó étvágyat hozzá ! :-)


2 megjegyzés:

  1. Nagyon mutatós, és bizonyára nagyon finom volt ez a torta!
    kár, hogy nem nyertél vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen !:) Jól esik a biztatás, én is szoktam csodálni a tortáidat ....

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...