2017. január 27., péntek

Nutellakrémes torta - roletti és drazsé díszítéssel


Egy 3 éves kisfiúcskának készítettem először ezt a tortát az anyukája kérésére. Azóta már másoknak is megtetszett és többször kérték, fiúknak, lányoknak, és idősebbeknek is. Jól lehet variálni a drazsékkal és a szalagokkal, attól függően kinek készítjük el. Persze a lényeg belül van, ezért most egy nutellakrémes változatot osztok meg veletek, ami eddig mindenkinek nagyon ízlett. Végre sikerült pár fázisfotót is készítenem, mert eddig mindig a végén jöttem rá, hogy jaa, most sem fotóztam, annyira belemerültem a készítésbe. :-)  

Piskóta

Hozzávalók :

2 lapot sütök külön és utána ezeket ketté vágom

1db  24cm-es tortaformához: 

2 tojás
2 evőkanál víz
4 dkg liszt
4 dkg kukoricakeményítő
1 tk. sütőpor (fél csomag)
10 dkg cukor
1 csipet só

Tehát ugyanez még egyszer!

A piskótát a szokásos módon készítjük el. Tojásokat ketté választjuk, a sárgáját a cukorral és két evőkanál vízzel jól kikeverjük, fehéredésig. A fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, de nem annyira, hogy törjön, mert akkor nem tudjuk majd jól összekeverni. A lisztet a keményítővel, sütőporral összekeverjük, majd a sárgájás krémhez forgatjuk, végül óvatosan körkörös mozdulattal beleforgatjuk a fehérjét. A kapcsos forma alját sütőpapírral béleljük (a szélét nem szoktam), és 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, mert minden sütő más, ezt ki kell tapasztalni. Ha van még egy formánk, akkor addig már készíthetjük a következőt, ha nincs akkor megvárjuk míg kihűl a lap, és utána kezdjük el keverni. Egyszerre is lehet a dupláját kikeverni és a kész masszát elosztani, de akkor azért nem lesz annyira pontos, én inkább kétszer szoktam.

Nutellakrém

Hozzávalók:

800ml tej
2 csomag vaníliás pudingpor
1 tábla 75%-os étcsokoládé
250g Nutella ( eredeti!)
250g vaj
150g porcukor

Elkészítés: 

Megfőzzük a pudingot a 8 dl tejjel, és fóliával a tetején félretesszük hűlni. A folpackot közvetlenül a tetejére kell simítani, hogy ne bőrösödjön be, nem kell félni, nem fog elolvadni. A porcukrot a vajjal habosra keverjük, és a kihűlt pudingot kanalanként hozzáadjuk, közben kézi robotgéppel keverjük. Erre azért van szükség, hogy ne legyen csomós. Közben vízgőz felett felolvasztjuk a csokoládét és szintén a krémhez öntjük, majd a végén a Nutellát is belekeverjük, még szintén a robotgéppel, hogy jó könnyű habos krém legyen.

Díszítéshez:

2 csomag csokoládéval töltött roletti (nálam Lidl)
legalább 4 féle drazsé, amit 8 részben osztunk el

körben selyemszalag

Összeállítás:

A két piskótalapot ketté vágjuk, így 4 lapunk lesz, ehhez elosztjuk a krémet és megkenjük őket, úgy hogy kívülre is maradjon. 



A torta magasságát bemérjük, és ha szükséges levágunk a rolettiből, majd elkezdjük körberakni az oldalán, csak simán hozzáragasztjuk a krémhez. Vigyázni kell ne törjenek el a vágáskor, mert ránézésre nem látszik, hogy milyen sok kell, hogy körbe érjen.

 
A tetejét először négybe, majd nyolc cikkelyre osztjuk az ostyával. Ha nem marad egész, akkor a levágott darabokat is össze lehet illeszteni a tetején.

Utána jöhet a drazsé díszítés, kinek hogy tetszik, mennyire akarjuk színesre vagy inkább csak barna csokiszínekben.



A végén körbefogjuk selyemszalaggal, és masnit kötünk rá, ez biztosan fogja a rolettiket is, és szépen mutat rajta.




Jó sütögetést kívánok! :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...