2013. január 9., szerda

1. Blogszületésnap :)




Ma van a blogom 1. éves szülinapja. Szinte hihetetlen, hogy elszaladt ez az egy év, amióta az első bejegyzésemet írtam......amit úgy kezdtem, hogy régi álmomat szeretném megvalósítani...:)
Most egy év után, elmondhatom, hogy sokkal többet kaptam ettől a blogtól és az általa megismert emberektől, mint amit álmodni mertem. Nagyon sok értékes emberrel ismerkedtem meg, ha csak virtuálisan is, Norvégiától-Spanyolországig, Budapesttől-Miskolcig és még számos helyről az országban, világban.
Csodálatos, hogy a közös érdeklődés, mennyire össze tudja hozni az embereket.
Szeretném elmondani, hogy kicsit terápiás céllal is kezdtem bele a blogírásba, hogy eltereljem a figyelmemet a napi gondokról, amiből a mai világban szerintem jut bőven mindenkinek. Ez annyira jól sikerült, hogy azóta szinte fáradtságot nem ismerve, éjszakákba nyúlóan fotózom az ételeket és írom a recepteket. Jól esik, hogy sokan kipróbálják az ételeimet, az Ő sikerélményük az én sikerem is. Örömmel tölt el, ha azt hallom  mennyire ízlett a családnak az én receptem alapján elkészített étel. A legnagyobb örömöt persze nekem is az  jelenti, ha a saját ételem, süteményem talál boldog fogadtatásra, mert mint tudjuk  a szerETET etet. :)
Sok biztatást kaptam Tőletek, ami újra-és újra feltöltött pozitív energiával, és új lendületet adott, hogy folytassam. Tudom még sokat kell fejlődnöm, sok csiszolni való van a blogom külalakján, tartalmán és frissíteni is lehetne sűrűbben, de ígérem igyekezni fogok minél színesebbé, érdekesebbé, és főleg érthetőbbé tenni Számotokra. Ezért is örülök nagyon a megjegyzéseknek, visszajelzéseknek, hogy tudjak belőle építkezni. Folyamatosan tanulok, képezem magam, nemsokára szintén a blognak köszönhetően, megyek egy bonbon-készítő kurzusra, amiről majd beszámolok Nektek. És nagyon sokat tanulok a gasztroblogger társaimtól is, akiknek nem győzöm kipróbálni a jobbnál jobb receptjeit, ötleteit.
A végére hagytam a száraz statisztikát, és nem tudom ez egy év távlatában mennyire szép vagy mennyire elég, de tulajdonképpen én nagyon büszke vagyok ezekre a számokra.
Oldalmegjelenítések száma : 24297
Bejegyzések száma : 90
Követők száma : 40  
Közzétett megjegyzések száma:155

Szeretném megköszönni, minden kedves Olvasómnak, Látogatómnak, hogy velem voltak ebben az egy évben, remélem sok közös gasztroélményekben lesz még részünk, és sok blogszülinapot fogunk közösen megünnepelni! Köszönöm szépen, hogy ennyien csatlakoztatok hozzám a FB-on és G-mail-en keresztül !
Köszönöm :)

Kép forrása : Pinterest

14 megjegyzés:

  1. Boldog születésnapot kívánok a blogodnak, és általa neked is! Kívánom, hogy még sok szép gasztroélményben legyen részed továbbra is, és kedved, lelkesedésed továbbra is megmaradjon! :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Mariann! Isten éltesse a blogodat! Az 1. születésnap, az mindig fontos, nagy esemény egy blog életében, mert hát meg is kell érni. Remélem jövőre is ünnepelhetek veled. Kívánok további sok jó receptet, kitartást a blogíráshoz, sok olvasót és olvasnivalót.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Nea, igen nekem nagy esemény....és köszönöm a sok inspirációt is :)

      Törlés
  3. Gratulálok és boldog szülinapot ! Kívánom sok sikert és boldog perceket amit a blogoddal blogodért teszel! Kíváncsian várom majd a bonbon kurzus élményeidet!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen Éva, hogy kezdetektől biztattál, sokat köszönhetek Neked :)

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok, boldog blogszülinapot kívánok:) További örömteli blogolást Neked:)

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm Trollanyu :) ....kezdetektől a példaképem vagy :)

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok Mariann:) Kitartást és sok ötletet kívánok a következő szülinapig!!!

    VálaszTörlés
  8. Még sok boldog blogszülinapot kívánok, Mariann!!

    VálaszTörlés
  9. Gratulálok kedves Mariann! Remélem még sokáig örömöd leled benne, terápiás elfoglaltságnak kitűnő választás. Magam is azért kezdtem el. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Csilla, nagyon jól esik a bíztatás ! :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...