2014. január 19., vasárnap

Göngyölt csirkemell - fűszeres-chilis batátával


Mai ebédünk, kicsit a "gombhoz a kabát" módjára készült, mert az édesburgonyát (batátát) szerettem volna kipróbálni. Mivel még soha nem próbáltam, így arra gondoltam kétféle ízesítéssel csinálom a csirkemellet, édeskés aszalt szilvával, és fokhagymás juhtúróval töltve, így valamelyikhez biztosan passzolni fog. A batáta receptje eredetileg Gabojszától van, kisebb változtatással.
Göngyölt csirkemellet már sokszor készítettem, különféle töltelékkel, sütőben vagy serpenyőben sütve, hol bepanírozva és kirántva, de ezzel az alufóliás módszerrel most készítettem először. Nagyon finom lett mindkét hústekercs, és kellemes meglepetés a batáta is, ezután többször terítékre fog kerülni.

Göngyölt csirkemell:

 2 egész csirkemell filé
1 csom. szeletelt bacon ( kb. 20 szelet)
bors
10-15 dkg aszalt szilva
pici fahéj
10 dkg juhtúró
2-3 gerezd fokhagyma

Fűszeres, chilis batáta:

2 nagyobb édesburgonya/batáta
olívaolaj
citromlé
durva szemű tengeri só
frissen őrölt színesbors
chilipehely
kis darab reszelt gyömbér
2 evőkanál nádcukor


A húst először félbe vágjuk és jól kiklopfoljuk, majd mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk. A juhtúróba belenyomjuk a fokhagymát és jól összekeverjük, az aszalt szilvákat előkészítjük. Az alufóliára ráterítünk kb. 5 szelet bacont, erre kerül a csirkemell, majd a közepére tesszük az aszalt szilvát, picit megszórjuk fahéjjal, és az alufólia segítségével feltekerjük, majd mindkét végét szaloncukorszerűen megcsavarjuk.



Ugyanígy készítjük a juhtúrósat, a csirkemell közepére halmozzuk a krémes juhtúrót és azzal tekerjük be. Nekem 2-2 nagyobb tekercs lett a 2 egész csirkemellből.
Tepsibe rakjuk és 180 fokon 30 percig sütjük az alufóliában. Utána óvatosan ( nehogy felcsapja a kezünket a forró gőz) kiszedjük az alufóliából, és még pár percet pirítjuk, amíg a bacon szép piros, ropogós lesz.



Az édesburgonyát meghámozzuk, és kb. 2mm vastag szeletekre vágjuk. Egy tűzálló tálat kikenünk pár csepp olívaolajjal, és bele sorakoztatjuk a batáta szeleteket. Meglocsoljuk citromlével, fűszerezzük sóval, frissen őrölt borssal, chlilivel, ráreszeljük a gyömbért, rászórjuk a nádcukrot (ez szépen rákaramellizálódik) és a végén még megszórjuk egy kevés olívaolajjal.



180 fokos sütőben 25-30 perc alatt megpuhul, és a szélei szépen pirosra sülnek. Különlegesen finom, enyhén édes, közben savanykásan csípős. Rengeteg vitamint ( A, B, C) és ásványi anyagot (kálium, magnézium, réz, mangán) tartalmaz, ezen kívül finom, és nem utolsó sorban alacsony a kalóriatartalma ( 100g/ 117kcal).






Jó étvágyat hozzá ! :-)

2 megjegyzés:

  1. Nagyon finomságosat készítettél. Viszem az ötletet. A csicsóka nekem nem jön be, de hátha az édesburgonyával másképp leszek. Nagyon guszta az egész!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea !:) Szerintem finom lett, én is most ettem először batátát.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...