2014. augusztus 16., szombat

Fűszeres-csípős szilva chutney


A chutney (csatni) az indiai konyhából ered, egy sűrű zöldségekből és gyümölcsökből készített szósz, erősen fűszerezve. Különféle húsok, halak és sajtok mellé szokták ízesítőnek fogyasztani. Hasonlít egy jó sűrűre főzött lekvárhoz, ami egyszerre édesen savanykás, és pikánsan csípős. Érdemes belőle télire is befőzni, sűrítő nélkül hagyományosan 1-1,5 óráig főzve, amíg a kívánt sűrűséget eléri, majd száraz dunsztban tartósítani.

Hozzávalók :

1 kg szilva
1 nagy fej lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
4cm-es ( diónyi) darab friss gyömbér reszelve
4 evőkanál balzsamecet
2 teáskanál őrölt fahéj ( vagy 2 db egész )
fél teáskanál őrölt szegfűszeg
2 db csillagánizs
1 db piros chili paprika kimagozva apróra vágva
1 dl vörösborecet vagy almaecet
20 dkg barnacukor
1 csipet só
kevés frissen őrölt bors (ízlés szerint) 

Elkészítés :





A megmosott kimagozott szilvát elnegyedeljük, a lilahagymát vékony félkarikára vágjuk, fokhagymát összepréseljük, gyömbért lereszeljük, a chilit felaprítjuk. Az egészet egy nagyobb fazékban feltesszük főzni, közben hozzáadagoljuk a fűszereket, majd 1-1,5 órát főzzük, amíg szinte egyneművé válik, és jól besűrűsödik. A vörösborecetet a végére hagyjuk, amikor már majdnem kész csak az utolsó 5 percben keverjük hozzá. Még forrón üvegekbe adagoljuk, 5 percre fejtetőre állítjuk, majd másnapig száraz dunsztba rakjuk.





A markáns fűszerezésnek köszönhetően, csak 1-2 kanállal tálalunk az ételek mellé, mégis igazi ízélményben lesz részünk. 

Jó étvágyat hozzá ! :-)

2 megjegyzés:

  1. Mariann, ez a recept nekem annyira megtetszett, hogy el szeretném készíteni. Viszem.... Köszönöm:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki kedves Roza ! :) Remélem ízleni fog ! :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...