2018. május 21., hétfő

EsküvőszezON - emeletes esküvői torta


Szeretnék pár gyakorlati tanácsot adni annak, aki esküvői torta készítésére adja a fejét. Mindenkinek meg kell fizetni a tanulópénzt - mondják - , de azért én megpróbálok nektek pár dologban segíteni. Ez nem egy receptleírás lesz, inkább csak beszámoló, hogy mire kell legjobban ügyelni, és mik a tapasztalataim az anyagfelhasználás és a készítés kapcsán.
Ez a 3 emeletes esküvői sziluett torta volt eddig a legnagyobb (magasságban) torta amit készítettem. Több esküvői tortám volt már, de azok kisebb létszámú esküvőre készültek, csak szimplán, vagy egy nagyobb téglalap alakban. Szeretem a kihívásokat, imádok sütni és alkotni, ezért is vállaltam el ezt a felkérést, egy nagyon régi kedves ismerősöm fiának az esküvőjére, akit kisgyermekkora óta ismerek. Tudtam, hogy nagy falat lesz, főleg itthoni körülmények között, de csináltam már nagy munkákat, ezért bíztam magamban.
Mivel az esküvők általában tavasszal/nyáron vannak, így legfőbb és kardinális kérdés a HŰTÉS. Nekem ennél a bizonyos tortánál ezzel gyűlt meg a bajom, hogy bár gyönyörű és impozáns volt az esküvői helyszín, de mivel helyben nem működik étterem (catering cég hozta az ételt), így hűtővel sem voltak felszerelve. Az épületben egy büfé működött, ahol ugyan volt hűtő, de túl kicsi és keskeny, a torta semmiképpen nem fért volna bele. Egy légkondicionált helységet rendeztek be a süteményeknek, ami egy linzernek vagy zserbónak biztos elég, de a krémes sütiknek, és egy ekkora tortának féltem, hogy nem lesz megfelelő. Mivel 170 fős esküvő volt, ezért a 3 emeletes torta mellé még készítettem 90 db vajkrémes cupcake-et a torta ízeiben, hogy mindenkinek jusson kóstoló.  A tortát próbáltam az utolsó pillanatban a vacsora kezdete előtt odavinni, de mint tudjuk egy esküvői vacsora hosszan elhúzódik, a tortázás általában már a késő estébe/éjszakába nyúlik.  Szóval az első és legfontosabb tanácsom, hogy jól járjátok körül a hűtőkérdést, inkább többször is győződjetek meg róla, hogy el fogtok-e férni, hűt-e rendesen, mert különben úgy jártok mint én, hogy egész nap és még egész éjjel is azon izgultam, hogy épségben került-e a fiatal pár elé a torta.Végül szerencsésen alakult minden, nagyon jól hűtött a légkondi, semmi baja nem lett a tortának még éjszakára sem. Mindenki nagyon meg volt elégedve, az én legnagyobb örömömre!😊 Természetesen az otthoni hűtőkapacitást is fel kell mérni, azt én úgy oldottam meg, hogy a 3 emelet külön-külön volt a hűtőben, és csak a helyszínen raktam össze a tortát, mert ez a szállításnál is így volt célszerű.
A hűtő után a második sarkalatos pont, hogy jól mérjétek fel a saját erőtöket, kapacitásotokat, mert egy ilyen komoly munkánál nagyon nagy a felelősség, ez a nap egyszeri és megismételhetetlen a fiatal pár életében.
Nagyon jól át kell beszélni többször is minden apró részéletet, úgy a tortával kapcsolatban mint az egész desszertasztal terítésével, a segítséggel, az eszközökkel kapcsolatban. Bár én hónapok óta tervezgettem és beszélgettem a fiatalokkal, de még így is volt pici félreértés, bár ez szerencsére semmit nem vont le az esküvő szépségéből.

Az eszközök sokaságát, és a sziluett mintázókat itt láthatjátok.

A sziluett tortáról:
Az elkészítéséhez szükséges eszközöket a Sütisdoboz Tortadekoráció-ból szoktam beszerezni. Évek óta itt vásárolok, mindig megkapom amit szeretnék, kedves kiszolgálással és szakértelemmel együtt.
A sziluett mintázóból egy esküvői és egy vidéki szettre van szükség ehhez a mintához. A sziluett mintázóval én is először dolgoztam, és hát őszinte leszek, kell hozzá kis gyakorlás, mert eléggé szakad, a nagyon aprólékos részletek nem jönnek ki a mintából, nem mindegy milyen vastagra nyújtjuk a fondantot, sőt a fondant minősége sem mindegy .... szóval ezt jó előre érdemes kigyakorolni, és a torta készítése előtt pár nappal elkészíteni a mintákat és lefóliázva eltenni, hogy ne száradjanak ki. Ezt én minden bevonatos tortánál így szoktam, mert ez egy nagyon aprólékos és időigényes munka, rengeteg eszközzel, ezt tortázás közben nem lehet elkészíteni, nincs rá se hely se idő. Ehhez a motívumokhoz nekem szükségem volt egy egész délutánra.
A burkolathoz Unidec-et használtam, abból 2 kg fehér és a mintákhoz 0,5 kg Bakel's királykék fondant elegendő volt, ebből én jóval többet vásároltam, ezért itt vannak a méretek, amihez tudtok viszonyítani: alsó torta 34 cm, a középső 26 cm, a felső 20 cm átmérő volt. Körben szegélynek, tortához kapható strasszos szalagot használtam.
Az emeletes tortákat méretüktől függően mindenképpen merevíteni kell, hogy ne rogyjanak be, és mindegyik torta alá egy alátét szükséges, olyan méretben, hogy ne látszódjon ki. Ennél a tortánál viszonylag vastag műanyag tortamerevítőket használtam, amit otthon lehet méretre vágni, és a kész leburkolt tortába kell beleszúrni. A legalsóba 5 db-ot tettem, a második emeletre 3 db-ot. A felsőbe nem tettem, mert könnyű dísz ment rá, de egy nehezebb figuránál természetesen a felsőbe is kell. Ha kisebb/könnyebb tortákat készítetek, akkor vastagabb koktélos szívószál is megteszi. Az alsó lap alatt egy vastagabb tortadob volt, ami stabilan elbírta az egész tortát, a másik két emelet között egy-egy papír tortaalátét. Ezekről célszerű a párt vagy a felszolgáló személyzetet tájékoztatni, hogy ne érje őket meglepetés a szeletelésnél.

Burkolt torták alá szükséges egy réteg vajkrém, ez egy esküvői tortánál hatványozottan igaz, mivel ez szigeteli le a tortában lévő krémeket, ez adja meg a felület simaságát, hogy szépen lehessen burkolni, szép fehér legyen, ne üssön át, ha esetleg csokis piskóta van alatta, és ne kezdjen el oldódni a fondantban a cukor. A végén majd mutatok mindenről képeket, csak nem akartam a szöveget megszakítani, hogy érthető legyen. A mintát enyhén vizes ecsettel ragasztottam fel, a szalagot pedig egy-egy vajkrém pöttyel rögzítettem a végén, hogy könnyű legyen leszedni a szeletelésnél.
Az alsó szint a legnagyobb nutellakrémmel készült, 4 soros sima piskótával. Itt a nutella mellé mindenképpen kell étcsokoládét is olvasztani a krémbe, hogy ne legyen túl lágy a betöltésnél, és én főztem egy vaníliás pudingos alapot még (cukrászkrémet) hozzá. A bevonatos tortákba stabilabb krém kell, tejszínes, vagy mousse szóba sem jöhet. Ennél a tortánál én megkockáztattam a mascarponét a középső szintben, mert túrókrémes-málnás volt, de tettem bele 2 csomag zselatinfixet is, és vastag szigetelést kívülre, ahogy írtam már. A tejtermékek oldják a fondantban a cukrot, elkezd a burkolat kívülről "izzadni", ezért nem nagyon szabad használni.  A felső torta laktózmentes-eperkrémes volt, csokis piskótával. Ez egy fehércsokis epres vajkrém volt, eperdarabokkal. A cukrászdák legtöbbször vajkrémet használnak a burkolatos tortákba, vagy csokikrémet, ami jól dermed, de én nem nagyon szeretem a vajkrémet, mert nagyon sok cukor kell bele, és nekem túl édes, persze van amihez muszáj, mint a szigetelés és  a cupcake-ek.






Hát, így hirtelen ennyi jutott eszembe, elég is lesz elolvasni... 😊 Remélem tudtam valamit segíteni nektek, mivel elég kevés anyagot lehet találni a neten az emeletes tortákról, főleg a sziluett tortáról, ami még viszonylag újdonságnak számít.









Jó tortázást kívánok Mindenkinek! 😊







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...