2019. január 9., szerda

Jeruzsálemi kalács (Babka) - 7. blogszülinapra



Mivel is ünnepelhetném a blogom szülinapját, mint egy isteni finom, foszlós kelt kalács készítésével. Hagyomány már nálam, hogy ezen a napon mindig egy új receptet próbálok ki, és osztok meg veletek. Ez most sincs másképp, igaz számomra csak a töltelék és a csavarási forma új, a kalácstésztát már többször sütöttem. Az utóbbi időben több oldalon is szembe jött velem ez a nagyon tetszetős és gazdag kalács, így alig vártam már, hogy megkóstolhassam. A másik hagyomány, hogy ilyenkor visszatekintek az elmúlt évre, és írok róla egy kis összegzést. 2018 számomra nagyon mozgalmas és sűrű év volt, ezért kevesebb időm jutott a blogírásra, mint szerettem volna, de remélem ezt ebben az évben be tudom pótolni. Voltak nehézségek is, de még több pozitív változás, új munkahely, és olyan lehetőség/kihívás, amit még ezután tudok majd megmutatni nektek. A tortakészítés, még mindig a legkedveltebb elfoglaltságom, és igyekszem folyamatosan tanulni és fejlődni ezen a téren. Tavaly voltam egy cukorvirágkurzuson Hajnal Petránál, ahol a boglárka virág készítését tanultam meg, ami egy fantasztikus élmény volt, és szeretném majd az idén is folytatni nála a tanulást. Örömmel tölt el, ha a barátaim, ismerőseim megbíznak egy-egy torta elkészítésével, és másoknak is örömet tudok ezzel szerezni. Persze a főzést sem szeretném kihagyni, mert napi szinten gyakorlom, és ugyanúgy feltölt és kikapcsol, mint a sütögetés. Hálás vagyok a sorsnak, hogy egy ilyen kreatív elfoglaltságot tudhatok magaménak, amit ennyire szeretek művelni. Rengeteget olvasok ebben a témában az interneten, recepteket keresek, és lelkesen gyűjtöm a különféle szakácskönyveket, mint legújabb szerzeményeim Ötvös Zsuzsi és Mautner Zsófi új könyve. Nagy elhatározásom ebben az évben, hogy meg szeretnék tanulni fotózni ..... mert mint a mellékelt képen látjátok, van hova fejlődni.😂

És most következzen a recept, amivel szeretném megköszönni, hogy az elmúlt évben is velem voltatok, lelkesítettetek, és ezzel sok erőt adtatok nekem! Remélem, hogy a továbbiakban is sokat fogunk együtt sütni-főzni!💕

Jeruzsálemi csokoládés kalács ( Babka)

Hozzávalók:

50 dkg finomliszt
6 dkg porcukor
2,5 dl tej
2 dkg élesztő
2 tojássárgája
5 dkg olvasztott vaj
1 csipet só

Töltelék:

15 dkg étcsokoládé
12 dkg vaj
3 dkg kakaópor
1 mk. őrölt fahéj
5 dkg porcukor
10 dkg durvára vágott dió
5 dkg kandírozott narancshéj

Elkészítés:

A lisztet egy csipet sóval és a porcukorral összekeverjük, közepébe egy kis mélyedést készítünk. Az élesztőt, langyos tejben egy kávéskanál cukorral felfuttatjuk, és a tojássárgákkal együtt a liszthez adjuk, és elkezdjük a tésztát dagasztani, majd a végén az olvasztott vajat is beledolgozzuk. Egy sima, fényes felületű tésztát kapunk, majd egy tálba téve letakarva, meleg helyen a duplájára kelesztjük.

A töltelékhez a csokoládét és a vajat vízgőz felett felolvasztjuk. A porcukrot a kakaóval és a fahéjjal összekeverjük, majd az olvasztott csokihoz adjuk és ezzel is jól elkeverjük. A diót és a kandírozott narancshéjat apróra vágjuk.

A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk és téglalappá nyújtjuk. Megkenjük a csokis töltelékkel, megszórjuk a dióval és kandírozott narancshéjjal, majd hosszanti irányban feltekerjük. Középen pizzavágóval kettévágjuk a tekercset, és töltelékkel fölfelé, összefonjuk. A tekercset ketté vágjuk, és egy-egy sütőpapírral bélelt vekni formába tesszük, majd ebben hagyjuk még 30 percet kelni. 190 fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt megsütjük.

Az eredeti receptekben a sütőből kivéve, még egy cukorsziruppal lekenik, de én ezt a cukormennyiséget már kispóroltam belőle. 
Jó étvágyat hozzá! 😊


2 megjegyzés:

  1. Boldog blogszülinapot kívánok és további jó blogolást! Ezt a kalácsot a napokban láttam először egy blogon nagyon finom lehet guszta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen kedves Éva!:-) Tényleg nagyon finom, érdemes kipróbálni! Örülök, hogy beszéltünk, sajnos kevés időt töltök itt a blogon ... További szép napot kívánok! :-)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...