2016. május 16., hétfő

Epres túrótorta cukormentesen - sütés nélkül


Anyukám kedvenc tortája a túrókrémes epertorta, amit szerencsére a "félkész" konyhámban is el tudtam neki készíteni a kerek szülinapjára. Talán említettem már, hogy a nagyon ritka posztolásom oka, a kissé elhúzódó, hónapok óta tartó költözésünk és lakásfelújításunk. Sajnos a számomra legfontosabb tér, a KONYHA berendezése maradt legutoljára, amit nem így szerettem volna, főleg nem ennyi ideig, de ahogy szokták mondani, ember tervez, "szakember" végez... :) Anyukám 80. születésnapját már szerettem volna én megrendezni itthon, és sütni-főzni a saját konyhámban ahogy szoktam, de ez most sajnos nem jött össze, sebaj lesz még rá alkalom. A születésnapi ebéd így nála készült, a tortát viszont sikerült meglepetésnek vinnem. A receptjét a régi kedvenc mascarponés túrótortámból alakítottam át, a lehetőségekhez képest egy sütés nélküli kekszes alapra, másrészt cukormentes változatra.


Hozzávalók:

Kekszes alap:

25 dkg cukormentes tk. keksz
10 dkg darált mandula
10 dkg olvasztott vaj

Túrókrém:

50 dkg krémes túró
25 dkg mascarpone 
2,5 dl habtejszín
15 dkg fruktóz vagy nyírfacukor
1 citrom reszelt héja
fél citrom leve
1 tk. vaníliaesszencia
1 csomag instant zselatinfix

Epervelő:

30 dkg friss eper
fél citrom leve
3 evőkanál fruktóz
3 lapzselatin

Tetejére:

15-20 dkg eper
menta levelek

Elkészítés:

A teljes kiőrlésű cukormentes kekszet aprítóban finomra őröljük, majd hozzákeverjük a darált mandulát és az olvasztott vajat. Egy  23 cm-es kapcsos tortaforma aljára nyomkodjuk egyenletesen elosztva a kekszes keveréket. Keksztől függően a vaj mennyisége változhat, hogy jól összeálljon és formázható legyen, de az sem jó ha túl vajas lesz. Ilyenkor van aki 5-10 percre beteszi a sütőbe, hogy kicsit jobban összeálljon, ez most nálam ( sütő híján) elmaradt, de így is tökéletes lett.

Az epervelőhöz az epret a fruktózzal és a citromlével botmixerrel pürésítjük. Az eperpüréből 3 evőkanállal kis tálban mikróban felmelegítünk, majd ehhez keverjük az előkészített (beáztatott) zselatinlapokat. A zselatinos eperpürét hozzákeverjük a többihez, majd ráöntjük a kekszes alapra és 1 órára a hűtőbe tesszük.

Amíg az epervelő dermed addig elkészítjük a túrókrémet. A túrót és mascarponét összekeverjük a reszelt citromhéjjal, a citromlével, vaníliával,majd kézi robotgéppel belekeverjük a zselatinfixet, legvégén a fruktózt. A tejszínhabot 1 evőkanál fruktózzal felverjük és hozzákeverjük a túrókrémhez, így egy jó tartású, de mégis könnyű krémet kapunk.

A kapcsos tortaformában az epervelő tetejére simítjuk a túrókrémet, majd a peremét levéve szépen elsimítjuk a tetejét is, és kidíszítjük eperszemekkel és mentalevelekkel.


 

 Nálunk az utolsó morzsáig elfogyott! :)




Boldog születésnapot Anyukám itt is .....Istenke éltessen sokáig! 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...