2014. március 29., szombat

Segítsüti 2014. tavasz - Túrós-mascarponés-csokis epertorta



Idén először ért az a megtiszteltetés, hogy részt vehetek a  SEGÍTSÜTI , jótékonysági sütiárverésen. Nagy öröm számomra, hogy tagja lehetek ennek a 30 főből álló gasztroblogger szülői csapatnak, akik évente kétszer, tavasszal és ősszel összefognak, hogy sütiárveréssel segítsenek a rászoruló gyermekeknek a kiválasztott szervezeten keresztül. 
Az idei kedvezményezettek a Suhanj Alapítvány-on keresztül látás-, értelmi-, vagy mozgássérült gyermekek lesznek. A jótékonysági akció adminisztrációját, mint mindig a Sose Közhasznú Alapítvány végzi. 





Az én licitem tárgya, ez a túrós-mascarponés-csokis epertorta, amit kimondottan erre az alkalomra ötlöttem ki, két előző receptemből variálva. Sokáig gondolkodtam a sütimen, végül arra jutottam, hogy tavasz lévén valami gyümölcsös édesség legyen, és az eper-csoki páros remélem mindig nyerő.:) 
A licitálás három napon át zajlik, ma 2014. március.30.-án kezdődik és 2014. április 2.-án zárul. A liciteket a SÜTIÁRVERÉS menüpont alatt lehet megtenni, egy egyszerű regisztráció ( név, e-mail cím) után.

Kérem a segítőszándékú cégeket, magánszemélyeket, kedves ismerőseimet, látogatóimat, hogy lehetőségeikhez mérten licitáljanak és segítsenek, mert adni jó és a süti segít ! :)

Túrós-mascarponés-csokis epertorta

Hozzávalók :

Kakaós piskótához ( 26 cm-es tortaformához) :

5 db tojás
15 dkg kristálycukor
13 dkg liszt
2 dkg holland kakaópor
1 csapott kávéskanál sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
2 evőkanál étolaj

Krémhez :

50 dkg tehéntúró
25 dkg mascarpone
2,5 dl tejszín
1 csom. vaníliás cukor
1 citrom (bio) reszelt héja
15 dkg porcukor
1 csomag Dr. Oetker zselatinfix

50 dkg friss eper
étcsokoládé forgács

Elkészítés :

A piskótához az egész tojásokat a cukorral és vaníliás cukorral kézi robotgéppel jól ( fehéredésig) habosra keverjük, majd a kakaóval és sütőporral elkevert lisztet kanalanként óvatosan a sárgájás krémhez forgatjuk, végül a két evőkanál olajat is belecsurgatjuk.
Előmelegített sütőben, közepes hőmérsékleten 160-170 fokon, kb. 20 perc alatt tűpróbáig készre sütjük.
Amíg hűl a piskóta, elkészítjük a túrókrémet: a túrót krumplinyomón áttörjük, hozzáreszeljük a citromhéját, hozzáadunk fél citrom levét, a mascarponét, a zselatinfixet, majd a legvégén a habbá felvert tejszínt, porcukrot, és vaníliás cukrot. Egy könnyű, illatos, de mégis jó tartású krémet kapunk.
A piskótalapot középen elvágjuk, a krémből keveset félreteszünk a teteje díszítéséhez, a többit elfelezzük. Az alsó lapra rákenjük a krém felét, kirakjuk megmosott, lecsepegtetett és félbevágott eperszemekkel, majd erre jön a krém másik fele és a piskótalap. A tetejét megkenjük túrókrémmel, és nyomózsákból kis rózsákat nyomunk ki, amire egy-egy szem eper kerül. A torta közepét étcsokoládé forgáccsal szórjuk meg.



. Jó étvágyat hozzá ! :-)

Aki nem tud licitálni, már azzal is sokat segít, ha hírét viszi ennek a nemes akciónak !

Segítsüti, mert a süti segít ! :-)

12 megjegyzés:

  1. Gratulálok nagyon szép tortát készítettél! Biztos sokan szeretnék megkóstolni:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Éva, nagyon kedves vagy ! :) Remélem fognak rá licitálni ....nagyon izgulok :))

      Törlés
  2. Gyönyörűséget alkottál, biztosan jó pénzért fog elkelni a liciten! Azok az eprek a habon...hmmmm... :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :)) .... a Te ribizlihabosod is valami csoda ! ... drukkolok magunknak ! :))

      Törlés
  3. Szia,

    a piskótát vállalod rizslisztből is? (gluténérzékeny vagyok...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, természetesen vállalom ! :) Ezt a receptet, még nem próbáltam rizsliszttel, de kikísérletezem :)

      Törlés
    2. Szia,

      rizslisztből ugyanúgy kell, mint a hagyományos piskótát, én a gyerekeim szülinapjára a Horváth Ilona könyvben leírtak szerint készítettem (csak rizslisztből), és csudafinom lett :-))

      Köszi!

      Törlés
    3. Mindenképpen kipróbálom :) Horváth Ilona nálam is alap :) Sütöttem már gluténmentes piskótát, de abba egyáltalán nincs liszt, csak tojás, kakaópor...stb... van is itthon rizslisztem, mert sűrítésre szoktam használni


      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...