2014. augusztus 8., péntek

Darált paprika - avagy házi "ErősPista"


A darált paprika nálunk egész télen nem fogyhat ki a kamrapolcról vagy a hűtőből. Nagyon szeretem használni, különféle ételek alapjaiba (pörköltek, raguk, levesek), amikor télen amúgy is borsos a paprika ára, csak elő kell venni, és megízesíti vagy csípősíti az ételt. Édes és csípős változatot is szoktam, illetve szokott készíteni Anyukám, mert ez igazából az ő reszortja, csak most eltörte szegény a bal kezét, ezért jutott rám a sor, és ha már készítek, akkor úgy gondoltam megér egy posztot. :) 
Többféle paprikából lehet készíteni, sőt minél többféléből annál jobb, kápia, kalifornia, pritamin, vagy pirosra érett zöldpaprika, illetve hegyes erős vagy chili paprikából, ha erősre szeretnénk. Nálam most fele-fele arányban kápia és pritaminpaprikából készült egy kevés chilivel. Nagyon szép színt és kellemes paprikás/ csípős ízt kölcsönöz az ételeknek, akár készételbe is lehet belőle tenni . Egy dologra kell nagyon vigyázni, hogy ne sózzuk el vele az ételt, mert tulajdonképpen sóval van tartósítva, tehát nagyon sós, így csak keveset szabad belőle használni, vagy már egyáltalán nem szabad utána sózni az ételt.


Hozzávalók:

1 kg piros húsú paprika ( kápia, kalifornia, pritamin, pirosra érett zöldpaprika, chili paprika)

20 dkg só

Elkészítés :

A paprikákat jól megmossuk, kicsumázzuk, és húsdarálón vagy aprítógépbe ledaráljuk. Összekeverjük a sóval és pár órát, vagy hűvös helyen akár másnap reggelig állni hagyjuk, időnként megkeverve. Amikor jól elolvadt benne a só, csavaros üvegekbe rakjuk, és mehet a kamrapolcra. Semmiféle tartósítószer nem kell hozzá, maga a só tartósítja, csak felbontás után kell hűtőben tárolni.  Az erős paprika arányát és a paprikák fajtáját ízlés szerint válogathatjuk meg.



1 kg paprikából 4 db ilyen kis 320ml-es üveggel lett.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretjük mi is az erős fajtát többször elkészítettem és nagyon finom akár zsíros kenyérre kenve ! Anyukádnak mielőbbi gyógyulást kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm édes Éva, nagyon kedves vagy..... átadom neki !

      Törlés
    2. Köszönöm szépen a receptet. Anyukádnak jobbulást kívánok. 💐További szép napot ebben a hűvös időben 🌹😊

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...