2015. március 29., vasárnap

Segítsüti 2015. tavasz - Angyali torta fehércsokoládé krémmel és gránátalmával



Az idén másodszor vehetek részt a SEGÍTSÜTI jótékonysági sütiárverésen. Nagy örömmel tölt el, ha segíthetek, mert mindig is szívügyem volt a beteg, sérült gyermekek támogatása.
30 gasztroblogger társammal fogtunk össze, hogy tortáinkkal, sütijeinkkel támogassuk a BORSÓHÁZ -at üzemeltető Borsószem Gyermekfejlesztő Közhasznú Egyesületet. A befolyt összegből az egyesületen keresztül, a terápiákon résztvevő sérült gyermekeknek és családjaiknak segítünk.

A sütilicit 2015. március 30.-án kezdődik, és április 2.-án 16:00 zárul. A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet megtenni.
A jótékonysági akció adminisztrációját a  Segítsüti Közhasznú Alapítvány keretében Kandikó Éva végzi, amit ezúton is szeretnék megköszönni neki.


Az én felajánlásom ez az angyalok eledele torta, aminek az alapváltozata nagyon nagy siker nálunk, most erre az alkalomra ünnepi fehércsoki krémbe öltöztettem, és gránátalmával díszítettem. Azért angyali torta, mert hófehér a tésztája, mivel csak tojásfehérjéből készül kevés tejszínnel, citromlével és vaníliával.



Angyali torta - fehércsokoládé krémmel és gránátalmával

Hozzávalók :

42 dkg tojásfehérje ( kb.12 db tojásnak felel meg)
12 dkg kristálycukor
10 dkg liszt 
2 dkg étkezési keményítő
10 dkg porcukor
2 evőkanál tejszín
1 evőkanál citromlé
1 teáskanál vaníliaesszencia
1 csipet só

Krémhez :

25 dkg mascarpone
2,5 dl tejszín
1 zacskó habfixáló
15 dkg fehércsokoládé
kevés porcukor ízlés szerint

1 db gránátalma 


Elkészítés:

A tojásfehérjét egy csipet sóval elkezdjük felverni, majd fokozatosan hozzáadagoljuk a kristálycukrot és fényes kemény habot verünk. A végén belekeverjük a tejszínt, citromlét, vaníliát és még azzal is egy kicsit tovább verjük. A lisztet összekeverjük a keményítővel és a porcukorral, majd kanalanként beleforgatjuk a tojásfehérjébe. 
A kapcsos tortaforma alját sütőpapírral kibéleljük az oldalát simán hagyjuk, beleöntjük a hófehér masszát, és 180 fokra előmelegített sütőben kb.25 percig (tűpróbáig) készre sütjük. Körben világosbarnára fog sülni ahhoz hogy mindenütt jól átsüljön, de belül hófehér marad a tésztája, és pille könnyű. Még forrón fejre állítjuk egy rácsra és úgy hagyjuk kihűlni, ezzel elkerüljük, hogy a közepe behorpadjon.


A krémhez vízgőz felett felolvasztjuk a csokit, és hagyjuk kicsit hűlni. Addig felverjük a tejszínt a habfixálóval, majd hozzákeverjük a mascarponét, a porcukrot, és belecsurgatjuk a langyos csokoládét. 

A tortát körbe megkenjük a krémmel, majd a maradék krémet habzsákba töltjük és sima kinyomócsővel kis halmokat nyomunk a torta oldalára majd egy spatulával elhúzzuk, ugyanezt a tetején körbe. A torta közepébe egy szív formát rajzoltam a krémmel, és kitöltöttem gránátalmával, mivel a Segítsüti jelképe a szív.





Kérem a segítőszándékú kedves ismerőseimet, látogatóimat, hogy lehetőségeikhez mérten licitáljanak és segítsenek !


Aki nem tud licitálni, már azzal is sokat segít, ha hírét viszi ennek a nemes akciónak !
Segítsüti, mert a süti segít ! :-)




2015. március 22., vasárnap

Vasárnapi ebéd - Itt a tavasz .... játékra :)


A mai ebédünk egy játék jegyében készült, amit Verus konyhája hirdetett meg, "Játék .... itt a tavasz" címmel. A játék feltétele az volt, hogy egy húsos főétel salátával és egy piros gyümölcsös desszert legyen a menü,  és ezek egy fotón szerepeljenek. 
Nem volt nehéz eleget tenni ennek a kérésnek, hiszen amúgy is vágyik az ember a zöldfélére tavasszal, így sokszor készítek húst valamilyen salátával. Ami kicsit nehezebb volt, hogy olyan legyen ami még nem szerepelt a blogon, ezen azért törtem a fejemet .... :)
Medvehagymaszezonban nem maradhat ki az ételből ez a tavaszi hírnök, ezért a csirkemellet medvehagymás juhtúróval töltöttem. A saláta bevallom úgy készült, hogy amit találok itthon a hűtőben, és mivel két padlizsán már elég régen ott punnyadt, így grillezett padlizsánt tettem a zöldsalátához. A desszertnél elhatároztam, hogy a piros gyümölcs gránátalma lesz, ez a legújabb kedvencem, és egy újdonságot akartam kipróbálni a tápióka gyöngyöt egy pohárdesszert formájában.

Így a menüm a következő lett : 


Medvehagymás juhtúróval töltött csirkemell, baconba tekerve ..... cserépedényben sütve

Grillezett padlizsássaláta, rukkolával, koktélparadicsommal, lila hagymával ..... olívaolajos, citromos vinegrettel

Kókusztejes tápióka puding gránátalmával és fehér csokoládé forgáccsal 


Medvehagymás juhtúróval töltött csirkemell :

Hozzávalók:

1 nagyobb vagy 2 kisebb csirkemellfilé
10 dkg juhtúró
1 db Camping krémsajt
1 csom. medvehagyma
20 dkg szeletelt bacon
2_3 ágacska rozmaring
só, bors
kevés olaj



Elkészítés :

A csirkemellet felszeleteljük és kissé kiklopfoljuk, majd mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk. A sóval vigyázzunk, mert a juhtúró is sós és a bacon szalonna is! A juhtúrót összekeverjük a krémsajttal és az apróra vágott medvehagymával. A hússzeleteket megkenjük egy-egy teáskanál túrókrémmel, és feltekerjük, majd kívül becsavarjuk a baconba. Kevés olajjal kikenünk egy tűzálló tálat vagy tepsit, és szépen sorban lerakjuk a göngyölegeket. A tetejére rakjuk a rozmaring ágakat, ami egy plusz finom illatot ad az ételnek. Lefóliázzuk és sütőben kb. 30 percet sütjük, majd fólia nélkül még 15-20 perc alatt pirosra sütjük. 



Grillezett padlizsánsaláta :

Hozzávalók :

2 közepes padlizsán
1 csomag rukkola saláta
1 marék koktél paradicsom
1 fej lila hagyma
1 citrom
2 gerezd fokhagyma
olívaolaj
só, bors

Elkészítés :

A padlizsánokat hosszában felszeleteljük, besózzuk és állni hagyjuk. Amikor a barna levét kiengedte lemossuk és papírtörlővel leitatjuk. 4 evőkanál olívaolajat összekeverünk a zúzott fokhagymával és ezzel bekenjük mindkét oldalán a padlizsánszeleteket, majd grillserpenyőben kisütjük. Tálalásig melegen tartjuk. Egy tálra ráhalmozzuk a rukkolát, félbevágott koktélparadicsomokat, és vékonyra szeletelt lila hagymát szórunk rá, majd feltekerve rátesszük a padlizsánokat. Tálalás előtt meglocsoljuk vinegrettel, olívaolaj-citrom 2:1 arányban, só bors .....kissé elkeverjük és a salátára öntjük.



Kókusztejes tápióka puding gránátalmával


Hozzávalók (3 pohárhoz):

10 dkg tápióka gyöngy

5 dl kókusztej
4 evőkanál nyírfacukor
1 teáskanál vaníliaaroma ( vagy 1 vaníliarúd kikapart magja)
1 gránátalma

díszítéshez fehér csoki forgács 


Elkészítés :

A tápióka gyöngyöt odatesszük főni a kókusztejben, hozzáadjuk a vaníliaaromát vagy 1 vaníliarúd kikapart magját, és addig főzzük amíg a gyöngyök átlátszóak lesznek ..... kb. 20-25 perc. Amikor kihűlt, poharakba rétegezzük egy-egy sor gránátalmával. A tetejére fehér csokoládéból forgácsokat vágunk ( zöldséghámozóval), és kidíszítjük.




Jó étvágyat hozzá ! :-)





2015. március 20., péntek

Lovacskás torta


Egy nagyon kedves felkérésnek tettem eleget ezzel a tortával, egy 6 éves kislány szülinapjára készítettem, aki imádja a lovakat. 
Elég nagy kihívás volt számomra, mivel még csak nemrég kezdtem el foglalkozni fondant bevonatos tortákkal és figurákkal, de nagyon nagy kedvvel és örömmel készítettem. Maga a torta mascarpónés-epres, kakaós piskótával, aminek a receptjét ITT találjátok. 


Az epret most egy sorban, két réteg krém közé raktam, a torta oldalát és tetejét, 1:1 arányú vajkrémmel be kell vonni a fondant alá. Erről az első bevonatos tortámnál olvashattok.




A fehér fondantot gél állagú rózsaszín ételfestékkel színeztem, és addig gyúrtam amíg egyenletes szép színt nem kapott. Nekem a legjobban a Fractal nevű gél állagú ételszínezék vált be, ezt használom macaronok színezésére is. Kevés kell belőle és nagyon szép színekben lehet kapni.



A színezett fondant masszát porcukros szilikonlapon nyújtottam ki. Jóval nagyobbra szükséges mint a torta, hogy mindenhol szépen bevonja, és simítólapáttal jól el tudjuk egyengetni, majd a felesleget körben levágjuk. Akinek van speciális fondantvágója azzal, ha nincs akkor sima pizzavágóval, vagy éles késsel is lehet.




Ezzel a papír sablonnal dolgoztam, amit egy Pinterest-en talált képről rajzoltam, kivágtam és ennek mentén vágtam ki a mintákat a kinyújtott marcipánból. Maga a ló, a zöld szegély és a pillangó színezett marcipánból készült. A zöld "füvet" körben derelyevágóval vágtam ki, kb. 1 cm-es csíkokban és úgy ragasztottam körbe. Ragasztáshoz vizes ecsettel kentem meg.





Sajnos minden fázisról nem tudtam fotózni, mert nagyon gyorsan szárad a fondant és a marcipán is, ezért gyorsan kell dolgozni vele. A torta bevonata cukormasszából készült a lovacska és a többi díszítés színezett marcipánból.


Tudom többen kacérkodtok a házi tortadíszítéssel, ehhez szeretnék segítséget nyújtani ezzel a bejegyzésemmel. Bátran biztatlak benneteket, hogy nyugodtan álljatok neki, nem annyira ördöngősség, én is magamtól a netről tanulgatom és gyakorolom ..... persze nem árt egy kicsi kézügyesség ! ;-)
Ha bármi kérdésetek lenne, amit nem említettem, vagy valami nem egészen világos, akkor nyugodtan írjatok, akár itt megjegyzésben, vagy e-mail-ben vagy FB-n.


Tortára fel ! Jó munkát hozzá ! :-)

2015. március 19., csütörtök

Sacher torta rózsákkal






Sokszor kérnek tőlem az ismerőseim Sacher tortát, eddig mégsem született még róla bejegyzés. Mindig ugyanaz a recept szerint készítem, amit ezúton is köszönök Mohának, csak a díszítést szoktam variálni az alkalomhoz illően. Az eredeti Sacher díszítés, simán csokimáz és arra csokival írókázva.
A Sacher torta titka egyrészt a jó minőségű csokoládéban rejlik, másrészt a házi baracklekvárban, mert azért boltival nem annyira finom. :)
Ebben a receptben az fogott meg, hogy a liszt helyett egy 3 összetevőből álló lisztes keverék van, amelyben mandulaliszt is van, ettől még finomabb a tésztája.

Hozzávalók :

150g jó minőségű étcsokoládé ( min.60%-os)
125 g vaj
6 db tojás
125 g cukor
lisztes keverék : 50g búzaliszt, 50 g mandulaliszt (őrölt mandula), 50 g étkezési keményítő
1 tk. sütőpor
1 csipet só
1 ek. vaníliakivonat

Töltelékhez :

400 g házi baracklekvár
2 ek. rum

Csokoládémáz :

200g jó minőségű étcsokoládé
70 g vaj
1-2 csepp étolaj

Ebből a mennyiségből még marad a teteje díszítésére is !

Elkészítés :

A vajat felmelegítjük egy kis lábasban, és tűzről levéve beletördeljük a csokoládét, majd kézi habverővel simára keverjük.
A tojásokat ketté választjuk, a fehérjét felverjük egy csipet sóval. A sárgákat kikeverjük a cukorral, fehéredésig, majd beletesszük a vaníliát, és belekeverjük a langyosra hűlt olvasztott csokoládét.
A lisztes keverékhez keverjük a sütőport, és beleforgatjuk a csokoládés krémbe, végül óvatosan hozzákeverjük a tojásfehérjehabot is.
Sütőpapírral bélelt, vagy vajjal kikenet és morzsázott 26 cm-es kapcsos tortaformában 180 fokra előmelegített sütőben 40-45 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük.

A baracklekvárt kézi botmixerrel pürésítjük és belekeverjük a rumot.

A kihűlt tortalapot ketté vágjuk és megkenjük a baracklekvárral, hogy jól magába szívja a lekvárt. Kívülről is meg szoktam kenni, ahogy Moha tanácsolta, és hagyom kissé száradni, illetve a csokimáz előtt lehúzom róla a fölösleget.


A csokoládémázhoz, felolvasztom a vajat, beletördelem a csokoládét és selymesre keverem a legvégén 2 csepp étolajjal.

A tortát rácsra állítjuk és a tetejére öntjük a csokimázat, úgy hogy az oldalára is lefolyjon, kenőkéssel szépen elsimítjuk és tetszés szerint díszítjük tovább.

Ez a rózsaminta úgy készült, hogy a megdermedt csokimáz tetejére, a maradék csokoládéból ganache-t készítettem és csillagcsövű habzsákból a torta tetejére nyomtam a rózsákat, majd egy-egy cukorgyönggyel díszítettem.



Jó étvágyat hozzá ! :-)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...