2014. március 29., szombat

Segítsüti 2014. tavasz - Túrós-mascarponés-csokis epertorta



Idén először ért az a megtiszteltetés, hogy részt vehetek a  SEGÍTSÜTI , jótékonysági sütiárverésen. Nagy öröm számomra, hogy tagja lehetek ennek a 30 főből álló gasztroblogger szülői csapatnak, akik évente kétszer, tavasszal és ősszel összefognak, hogy sütiárveréssel segítsenek a rászoruló gyermekeknek a kiválasztott szervezeten keresztül. 
Az idei kedvezményezettek a Suhanj Alapítvány-on keresztül látás-, értelmi-, vagy mozgássérült gyermekek lesznek. A jótékonysági akció adminisztrációját, mint mindig a Sose Közhasznú Alapítvány végzi. 





Az én licitem tárgya, ez a túrós-mascarponés-csokis epertorta, amit kimondottan erre az alkalomra ötlöttem ki, két előző receptemből variálva. Sokáig gondolkodtam a sütimen, végül arra jutottam, hogy tavasz lévén valami gyümölcsös édesség legyen, és az eper-csoki páros remélem mindig nyerő.:) 
A licitálás három napon át zajlik, ma 2014. március.30.-án kezdődik és 2014. április 2.-án zárul. A liciteket a SÜTIÁRVERÉS menüpont alatt lehet megtenni, egy egyszerű regisztráció ( név, e-mail cím) után.

Kérem a segítőszándékú cégeket, magánszemélyeket, kedves ismerőseimet, látogatóimat, hogy lehetőségeikhez mérten licitáljanak és segítsenek, mert adni jó és a süti segít ! :)

Túrós-mascarponés-csokis epertorta

Hozzávalók :

Kakaós piskótához ( 26 cm-es tortaformához) :

5 db tojás
15 dkg kristálycukor
13 dkg liszt
2 dkg holland kakaópor
1 csapott kávéskanál sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
2 evőkanál étolaj

Krémhez :

50 dkg tehéntúró
25 dkg mascarpone
2,5 dl tejszín
1 csom. vaníliás cukor
1 citrom (bio) reszelt héja
15 dkg porcukor
1 csomag Dr. Oetker zselatinfix

50 dkg friss eper
étcsokoládé forgács

Elkészítés :

A piskótához az egész tojásokat a cukorral és vaníliás cukorral kézi robotgéppel jól ( fehéredésig) habosra keverjük, majd a kakaóval és sütőporral elkevert lisztet kanalanként óvatosan a sárgájás krémhez forgatjuk, végül a két evőkanál olajat is belecsurgatjuk.
Előmelegített sütőben, közepes hőmérsékleten 160-170 fokon, kb. 20 perc alatt tűpróbáig készre sütjük.
Amíg hűl a piskóta, elkészítjük a túrókrémet: a túrót krumplinyomón áttörjük, hozzáreszeljük a citromhéját, hozzáadunk fél citrom levét, a mascarponét, a zselatinfixet, majd a legvégén a habbá felvert tejszínt, porcukrot, és vaníliás cukrot. Egy könnyű, illatos, de mégis jó tartású krémet kapunk.
A piskótalapot középen elvágjuk, a krémből keveset félreteszünk a teteje díszítéséhez, a többit elfelezzük. Az alsó lapra rákenjük a krém felét, kirakjuk megmosott, lecsepegtetett és félbevágott eperszemekkel, majd erre jön a krém másik fele és a piskótalap. A tetejét megkenjük túrókrémmel, és nyomózsákból kis rózsákat nyomunk ki, amire egy-egy szem eper kerül. A torta közepét étcsokoládé forgáccsal szórjuk meg.



. Jó étvágyat hozzá ! :-)

Aki nem tud licitálni, már azzal is sokat segít, ha hírét viszi ennek a nemes akciónak !

Segítsüti, mert a süti segít ! :-)

2014. március 15., szombat

Rumos-meggyes marcipánkrémmel töltött étcsokoládé bonbon




" Nemzeti" születésű öcsém, Géza születésnapjára készítettem ezt a bonbont. Mindent szeret ami marcipános, ezért választottam ezt a tölteléket, sikerült is örömet szereznem vele. :)

Hozzávalók :

Külső csokiburokhoz :

20 dkg jó minőségű étcsokoládé (min. 70%)
2 dkg porított kakaóvaj

Díszítéshez :

lüszter porfesték

Töltelékhez :

5 dkg marcipánmassza
5 dkg fehércsokoládé
1,5 dl rumos meggylé


Elkészítés :

Először a krémet készítjük el: marcipánt lereszeljük, fehércsokit apróra tördeljük, a rumos meggylét felmelegítjük és a csokis marcipánra öntjük, majd simára keverjük.( A rumos meggyet saját magam tettem el, teljesen víz nélkül, csak a magozott meggyre annyi rumot öntve, hogy ellepje, ennek a levéből szűrtem le.) Félretesszük amíg kihűl, közben többször átkeverjük, utána nyomózsákba töltjük.




A bonbonok díszítéséhez, először a szilikon bonbonformát kis ecset segítségével a lüszter porfestékkel kikenjük, majd a csokoládét temperáljuk az itt leírtak szerint, és elkészítjük a bonbonhüvelyeket.


A megszilárdult bonbonhüvelyeket, nyomózsákból megtöltjük a marcipánkrémmel, és újra hűtőbe tesszük, amíg a krém kissé megszilárdul, hogy le tudjuk talpalni az újra temperált csokoládéval.


Kívül roppanós csokoládé, belül krémesen lágy töltelék....:) itt is Boldog Szülinapot kívánok ! .-)



2014. március 6., csütörtök

Almarózsa torta




Régen terveztem már, hogy megcsinálom ezt a pite tortát. Az interneten láttam meg egy fotót, és annyira megtetszett, hogy elkezdtem nyomozni a recept után. Meg is találtam, de mégsem teljesen ennek alapján készítettem el, mert nem volt itthon minden hozzávaló. Az eredeti recept :  ITT TALÁLHATÓ.

Hozzávalók :

Omlós tésztához:

12,5 dkg vaj
7 dkg porcukor
1 csomag vaníliáscukor
1 tojás
15 dkg liszt
10 dkg mandulaliszt

Krémhez :

5 dl tej
4 evőkanál liszt
3 db tojássárgája
6 evőkanál cukor
1 csomag vaníliáscukor

Tetejére :

4-5 db savanykás alma
3 evőkanál baracklekvár

Elkészítés :

A tésztához a vajat a porcukorral és a vaníliáscukorral habosra keverjük, majd hozzáütjük a tojást és ezzel is jól elkeverjük. A lisztet a mandulaliszttel összekeverjük és a vajas krémmel összegyúrjuk, utána folpackba csomagolva 1 órára a hűtőbe tesszük.
Addig elkészítjük a krémet :


Tojássárgáját a cukorral és vaníliacukorral jól kikeverjük, hozzáadjuk a lisztet és folyamatosan a tejjel simára keverjük. Gőz fölött, sűrű krémmé főzzük, és hagyjuk kihűlni.

Kivajazunk egy piteformát, és egyenletesen eloszlatjuk ( belenyomkodjuk) a tésztát, úgy hogy a peremére is kerüljön, majd a kihűlt krémet rákenjük.

Az almákból  vékony csíkokat vágunk, mintha körbe-körbe hámoznánk, és rózsaformákra tekerve kirakjuk a krém tetejét.



Amikor elkészültünk, mikróban felmelegítjük a baracklekvárt és ecsettel megkenjük az almarózsákat.


180 fokra előmelegített sütőben, kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Ha a teteje túlságosan pirulna, letakarjuk egy alufóliával.


Az omlós tésztán egy krémes illatos vaníliakrém, a tetején a kissé savanykás alma, a  karamellizálódott sárgabarcklekvárral.
Jó étvágyat hozzá ! :-)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...