HOZZÁVALÓK :
Piskótalap( 25 cm-es kapcsos tortaformához ):
6 db tojás
6 evőkanál cukor
6 evőkanál liszt
1 csipet só
1 tk. sütőpor
Mascarpone krém :
500 g mascarpone
250 ml habtejszín
1 citrom héja
fél citrom leve
1 csom. vaniliáscukor
10-15 dkg porcukor ( ízlés szerint )
1 csom. Dr. Oetker Zselatin fix ( instant )
25 dkg friss ribizli
A tojásokat szétválasztjuk, és a sárgáját a cukorral jól ( fehéredésig) kikeverjük kézi robotgéppel. A lisztbe belekeverjük a sütőport, és hozzászitáljuk a sárgájás krémhez. A tojások fehérjét csipet sóval kemény habbá verjük és két részletben hozzáforgatjuk a lisztes krémhez.
A tortaforma alját sütőpapírral kibéleljük at oldalát vajazzuk-lisztezzük, és beleöntjük a piskóta masszát.
Előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. A sütő ajtaját sülés közben nem szabad nyitogatni, mert visszaesik a piskóta, és miután elkészült, akkor is csak fokozatosan nyissuk ki a sütőajtót, illetve vegyük ki a sütőből.
Rácsra téve kihűtjük, lehúzzuk az aljáról a sütőpapírt, és ketté vágjuk a tortalapot.
Közben elkészítjük a krémet :
A mascarpone krémet a cukorral, reszelt citromhéjjal, vaniliával, kézi robotgéppel jól kihabosítjuk. A tejszínhabot félig felverjük, majd hozzáöntjük a zselatin fixet és továbbverjük. Végül összeforgatjuk a krémmel.
A krém felével megkenjük a torta egyik felét, majd rászórjuk a megmosott lecsöpögtetett ribizlit. Picit félreteszünk a tetejére dísznek. Rátesszük a tortalap másik felét, és kívülről is vékonyan megkenjük a tortát. A maradék krémet habzsákba szedjük, és nyomócsővel rózsaformákat nyomunk körben az oldalára és a tetejére is. Fogyasztás előtt nem sokkal érdemes elkészíteni, mert ez a könnyű krém, ha sokat áll kicsit összeesik.
Jó étvágyat hozzá ! :-)