A flódni a zsidó konyha legismertebb süteménye, egy igazi tömény
édesség, ami a bőség szimbóluma. Hagyományosan hanukára készítik, de ma már ugyanúgy készül karácsonyra is a zserbó és a bejgli mellé. Én
tavaly próbáltam ki először, a barátnőm édesanyja kérésére, és azóta nem
hagy nyugodni, folyamatosan alakítgatom a receptet. Nehéz eltalálni a jó arányt, hogy megfelelő vastagságú legyen a tészta, ne legyen túl kevés, se túl sok a töltelék, és főleg, hogy átsüljenek belül is a lapok. A jó flódni persze akkor finom, ha jó vastag benne a töltelék, a dió, mák, alma, szilvalekvár, viszont a köztes lapok se maradjanak nyersen. Hallottam olyan receptről, ahol a középső belső lapokat elősütik, vagy a két alsó-felső lapot vastagabbra hagyják, a belső lapokat vékonyabbra....stb. Nekem inkább ez a verzió tetszik, ahol egyformák a lapok és együtt sülnek, mint egy sima piténél. Így a tésztánál is a saját almás pitémből indultam ki, hiszen ez is egyfajta pitetészta, és ezt a receptet írtam át, figyelembe véve a flódni autentikus jegyeit. Az első amiben eltér, hogy a flódni tésztáját fehérborral kell összegyúrni, és a töltelékben is megjelenik a bor. Több receptet átolvastam, van ahol csak 4 lapban készítik, és a lekvár valamelyik töltelék alá kerül pluszban, nálam az eredeti 5 lapos változat készül. A töltelékek sorrendje is változó, én a mákot teszem legalsónak, erre jön az alma, majd a dió, és legfelül a szilvalekvár. Különféle vásárokon többször kóstoltam már flódnikat, de őszinte leszek, nekem annyira egyik sem nyerte el a tetszésemet. Próbáljátok ki ezt a receptet, szerintem nagyon finom lett, nem kis vállalkozás ugyan, de megéri a fáradozást!:)
Hozzávalók:
60 dkg finomliszt
27,5 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 csomag sütőpor
1 csomag vaníliacukor
1 csipet só
1 csipet só
1 egész tojás
3 tojássárgája
1 dl tejföl
0,5 dl fehérbor
Töltelék:
Dió:
35 dkg dió
5 dkg kekszmorzsa
1 narancs reszelt héja
1 mokkáskanál őrölt fahéj
5 dkg mazsola
2 ek. fehérbor
Mák:
35 dkg mák
5 dkg kekszmorzsa
1 citrom reszelt héja
pici őrölt szegfűszeg
5 dkg mazsola ( opcionális)
2 ek. fehérbor
Sziruphoz:
35 dkg kristálycukor
3,5 dl víz
Almatöltelék:
1 kg reszelt ( párolt) alma
2 evőkanál méz
1 tk. őrölt fahéj
1 tk. citromlé
2 evőkanál fehérbor
1 üveg házi (sűrűbb) szilvalekvár
Elkészítés:
A tésztához a lisztet a vajjal összemorzsoljuk, majd az összes többi hozzávalóval sima tésztát gyúrunk. A tésztát 5 egyenlő részre osztjuk, majd egyenként kigombócozzuk. Letakarva kb. 1 órát pihentetjük. Ha csak később szeretnénk megsütni, akkor lehet fóliába csomagolva a hűtőbe tenni, akár másnapig is.
Amíg pihen a tészta elkészítjük a töltelékeket. A dió-mák töltelékhez a kristálycukorból és vízből szirupot főzünk. A diót és a mákot is összekeverjük a száraz hozzávalókkal, majd annyi szirupot öntünk rá (mákoshoz több kell), hogy kenhető, de ne folyós massza legyen. Az almát lereszeljük, és kevés citromlével, ízlés szerint cukorral elkezdjük megpárolni, majd a végén hozzákeverjük a fahéjat. Félretesszük hűlni.
Gáztepsi nagyságra kezdtem el a tésztát rakni, majd amikor már elég magas lett, akkor köré tettem egy krémkeretet, de enélkül is fog működni. Eredetileg magas falú tepsiben szokták sütni, csak úgy kicsit nehezebb a tésztalapokat ráhelyezni a következő rétegre.
A tésztalapokat elkezdjük kinyújtani, amilyen vékonyra csak tudjuk, nálam ~32x37cm. A tésztalapokat sütőpapíron szoktam nyújtani, az elsőt mindjárt a sütőpapírral együtt áthúzzuk a tepsire. Erre terítjük a mák tölteléket, majd a következő tésztalapot a sütőpapírral felfelé ráborítjuk, majd óvatosan lehúzzuk a tésztáról. Lehet lisztezett gyúródeszkán is nyújtani és a nyújtófára feltekerve rátenni a töltelék tetejére, kinek hogy kényelmesebb. A mák után az almatöltelék következik, erre vigyázni kell, ne legyen túl vizes, mert akkor eláztatja a tésztalapot, jól el kell párologtatni az alma levét, és ha még úgy is leveses, akkor alá lehet szórni a tésztalapra 1-2 evőkanálnyi zsemlemorzsát. A következő réteg a dió, majd az erre következő tésztalapra kerül a sűrű szilvalekvár. A záró legfelső lapot 1 felvert tojással megkenjük, és villával végig megszurkáljuk, hogy kijöjjön a gőz, illetve villával lehet a tetejére mintát rajzolni.
Sütőtől függően, 180 fokon, kb. 45-50 perc alatt készül el, de ez lehet akár több is. Ki kell tapasztalni mindenkinek, de a lényeg, hogy ne hirtelen süljön, hanem át tudjanak sülni a lapok úgy, hogy kívülről viszont ne égjen meg.
Jó sütögetést! :-)