2016. október 6., csütörtök

Túró Rudi torta - csorgatott csokoládéval, macaron díszítéssel


Múlt hétvégén készítettem ezt a túrókrémes tortát, egy nagyon kedves, régi barátnőm lánykájának, Nikolettnek a születésnapjára. Annyira tetszett mindenkinek, hogy többen kértétek tegyem fel a receptjét is. Igazából részleteiben az alkotóelemei már fent vannak a blogon, más-más tortában, de így egyben is megírom, és persze az elkészítés fázisait is. Mivel cukormentes változatban készítettem (kivéve macaronok!), a piskóta lapot egy régebbi diétás tortám receptje szerint készítettem, annyi változtatással, hogy a lisztet is kiváltottam kakaóporral. A túrókrémet pedig a jól bevált tejszínes-mascarponés túrókrém receptem szerint, csak ennél a tortánál nyírfacukorral (xilittel) édesítve. A macaronok is saját készítésűek voltak, a receptjét itt találjátok, de természetesen lehet venni is hozzá 5-6 db-ot, mert csak ezért a pár darabért nem érdemes hozzálátni. Szárított rózsabimbókat tettem még a tetejére, amit teaként lehet kapni, de más ehető ( nem mérgező) virággal is lehet díszíteni .....ilyen pl. az árvácska, rózsa, levendula, ibolya, pitypang...
A csokoládé körben csorgatását is megírom részletesen, mert elég kevés leírást találtam róla a neten, és legtöbben úgy gondolják, hogy a tetejéről folyik túl és csorog körbe a csoki, de úgy nem fog szépre sikerülni, mert előbb ráköt a hideg túrókrémre, mint szépen lefolyna ..... szóval ennek is megvan a maga technikája. :)
És akkor következzen a recept:

Hozzávalók:

Kakaós lap:

2 tojás
2 evőkanál víz
8 dkg nyírfacukor
4 dkg holland kakaópor
4 dkg kukoricakeményítő
1 csipet só
fél csomag sütőpor ( 6g)

Túrókrém:

50 dkg tehéntúró
25 dkg mascarpone
2,5 dl tejszín
10 dkg nyírfacukor por
1 citrom reszelt héja
fél citrom leve
1 csomag zselatinfix
1 tk. vaníliaesszencia


15 dkg 75%-os diabetikus csokoládé 

Díszítés:
6 db macaron, szárított rózsabimbó

Elkészítés:

Először a piskótalapot sütjük meg:

A tojásokat ketté  választjuk, a sárgáját a cukorral és a vízzel, fehéredésig jól kikeverjük. A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgájás krémhez hozzákeverjük a kakaó, keményítő és sütőpor keverékét, majd óvatosan hozzáforgatjuk a tojáshabot. Egy 23 cm-es tortaformába simítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben, kb. 15 percig sütjük.

Amíg hűl a lap, elkészítjük a túrókrémet:

A túrót krumplinyomón átnyomjuk, és hozzákeverjük a mascarponét, és a citromhéjat, citromlevet, vaníliát. Egy másik tálban felverjük a tejszínhabot, nem kell teljesen keményre, csak amennyire lehet. A túrós krémhez hozzáöntjük a tejszínt és a zselatinfixet, jól elkeverjük, majd a legvégén a porrá őrölt nyírfacukrot. 

A kakaós lapot miután kihűlt, visszatesszük a kapcsos formába, és belesimítjuk a túrókrémet, majd hűtőbe tesszük legalább egy órára. A kapcsos forma oldalát ilyenkor kibélelem celofánnal, hogy szép sima legyen körben, de késsel is szépen körbe lehet simítani, miután levettük róla a keretet.

A csorgatáshoz 5 dkg csokoládét, apróra tördelve, egy zacskóba, vagy nejlon habzsákba rakunk és szorosan bekötjük a végét, majd egy forró vízzel telt bögrébe tesszük, míg megolvad. Utána kivágjuk a csücskét, és ezzel fogunk dolgozni a következőképpen: 

A tortát egy forgó tálra tesszük, vagy ha nincs akkor úgy helyezzük el az asztalon, hogy legyen helyünk körbevinni rajta a kezünket. A kivágott habzsákból a folyékony csokit a torta szélén körbevisszük, úgy hogy helyenként jobban megnyomjuk, hogy hosszabban folyjon le, a többi részen pedig rövidebben. Sajnos gyorsan kell dolgozni, mert különben össze-vissza folyik, de szerencsére akkor sem történik semmi, mert annál egyedibb lesz. :))

A tetejére 10 dkg csokit gőz fölött felolvasztunk és egyenletesen eloszlatjuk a tetején, és míg nem köt meg a csoki rárakjuk a macaronokat és virágokat.




 Jó étvágyat hozzá! :-)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...