Nyáron a friss zöldbab szezonjában, sokszor készítem ezt a levest, mert szinte hidegen is fogyasztható, sőt úgy még finomabb, és a lányom egyik kedvence. Ne ijedjetek meg a füstölt hústól, mert inkább csak az íze miatt kell a füstölt lé, ne egy zsíros nehéz levesre gondoljatok. Most nálam 3 kis darab füstölt oldalas szél került bele, amit előfőztem és a főzőlé tetejéről leszedtem a kevés zsiradékot is. Kerestem a neten hasonló recepteket, de nem nagyon találtam, ezért is neveztem el "szabolcsinak", mert gyerekkoromban mindig a Keresztanyámnál ettem Nyíregyháza Sóstón. Nála minden héten volt nyáron, sőt még zsenge fejtett babból is készítette. Sokszor meséltem már Édesanyám nővéréről a Keresztanyámról, mert nagyon sok mindent tőle tanultam, vagy tőle ragadt rám, a nyári szünidők alatt. Fantasztikus háziasszony volt, híres konyhát vezetett. A süteményes könyve maga egy kincs, amit szerencsére magaménak tudhatok, és már több receptet is megosztottam belőle veletek. Visszatérve a levesre, az a tipikus egyszerű és nagyszerű, kevés hozzávalóból, mégis isteni finom. Érdemes kipróbálni!
Hozzávalók:
30-40 dkg füstölt oldalas szél
50 dkg zsenge zöldbab
1 fej új főzőhagyma
1 nagy csokor friss kapor
só, leveskocka (vagy bio vegeta)
1 nagy tejföl
2 csapott evőkanál liszt
Elkészítés:
Először a füstölt húst kiáztatjuk, majd leöntjük róla az első vizet és megfőzzük. Még jobb, ha előző nap készítjük el, mert akkor a kihűlt lé tetejéről le tudjuk szedni az esetleges zsiradékot. Ebben a lében tesszük oda a 2-3cm-es darabokra vágott zöldbabot, egészben a fej főzőhagymát, és a fűszereket. A kaprot apróra vágjuk és a felét rögtön hozzáadjuk, a másik felét csak a főzés legvégén, hogy szép zöld maradjon. Ízesítésnek lehet beledobni még pluszban egy leveskockát, vagy ha használtok valami jobb féle vegyes ételízesítőt, vegetát. Amikor puhára főtt a zöldbab, akkor a tejfölt simára keverjük a liszttel, kicsi hideg víz hozzáadásával, majd a levesből hozzáadunk egy merőkanállal a hőkiegyenlítés miatt és úgy öntjük vissza .... vagyis behabarjuk a levest. A habarás után már csak éppen felfőzzük és lezárjuk alatta a tüzet, majd kihűtjük és max. langyosan fogyasztjuk, de hidegen a legjobb.
Jó étvágyat hozzá! :-)