2013. március 20., szerda

Tojáslikőr - házilag



NEA blogjában találtam ezt az isteni tojáslikőr receptet. Egyszerű az elkészítése, és krémesen selymesen finom. Nálam most  Húsvétra készült kicsit előre, mert hűtőben pár hétig eláll. Főleg tortakrémhez és bonbontöltelékhez szeretném majd felhasználni, de csak úgy itókának is szeretjük!😉

Hozzávalók:

5 tojássárgája
25 dkg porcukor
1 vaníliarúd kikapart belseje (vagy 2 tk. vaníliaesszencia)
5 dl tej
2,5 dl tejszín
2,5 dl vodka (vagy tiszta szesz)

Elkészítés :

A tejet a tejszínnel, vaníliával és 10 dkg porcukorral összeforraljuk. Vigyázni kell, nehogy túlforraljuk, mert akkor összekapja, és túró lesz. Közben a tojások sárgáját a maradék cukorral kézi robotgéppel jól kikeverjük.
A meleg tejszínes tejet apránként, vékony sugárban, állandó keverés mellett, hozzáöntjük a sárgájás krémhez. Ha kicsit kihűlt, hozzákeverjük az alkoholt is.
Üvegekbe töltve hűtőben tároljuk, néha kicsit felrázzuk. Legalább egy nap szükséges, hogy összeérjenek az ízek, és még kicsit besűrűsödjön a krémlikőr.


2013. március 17., vasárnap

Spenótos ricottás lasagne



A friss spenót ihlette a mai ebédünket, mert már annyira vágyódik az ember egy kis tavaszi zöldre. Ebben a márciusi télben igazi felüdülés ez a könnyű zöldséges étel.
 




Hozzávalók:

50 dkg friss spenót
25 dkg ricotta
5 dkg vaj
4-5 gerezd fokhagyma
25 dkg lasagne tészta
1 dl tejszín
25 dkg koktél paradicsom ( vagy 3 db paradicsom)
10 dkg mozarella
só, bazsalikom

A besamelhez :

5 dkg vaj
2 evőkanál liszt
5 dl tej
5 dkg parmezán
őrölt szerecsendió


Elkészítés:

A spenótot megpucoljuk , bő vízben megmossuk, és csíkokra vágjuk. Az 5 dkg vajon megfuttatjuk az áttört fokhagymát , rádobjuk a spenótot és megpároljuk. Amikor majdnem kész hozzáöntjük a tejszínt, megsózzuk, és amikor kicsit kihűlt hozzákeverjük a ricottát. Közben elkészítjük a besamelt, 5 dkg vajhoz 2 evőkanál liszt, majd apránként hozzáöntjük a tejet, és folyamatos keverés közben besűrítjük. A végén sóval, szerecsendióval ízesítjük és hozzákeverünk 5 dkg reszelt parmezánt.


Egy tűzálló tálat kivajazunk kissé, és elkezdjük rétegezni a tésztát. Először kirakjuk az alját a lasagne lapokkal ( főzés nélkül !), erre kerül egy sor spenótos töltelék, majd egy sor tésztalap, utána meglocsoljuk besamellel és kirakjuk félbevágott koktélparadicsommal 8 vagy szeletelt paradicsommal), megszórjuk bazsalikommal.....újra tésztalap, spenót, tésztalap, besamell.....és a legvégén a tetejére kerül a szeletelt mozarella.




Előmelegített sütőben alufóliával lefedve 10 percet sütjük, majd levesszük a fóliát és további 10-15 percig szépen megpirítjuk.

 Jó étvágyat hozzá ! :-)

A facebook-on ITT  tudtok csatlakozni hozzám !

2013. március 10., vasárnap

Macaron - ismét :)



Nem hagy nyugodni ez a macaron téma, addig amíg nem találom meg a tökéletes receptet. Ezzel a mai adaggal már meg vagyok elégedve, de azért kell még egy próba, hogy ki merjem jelenteni, ez a tuti jó recept. Rengeteget utána olvastam a témában, az összetevők mindig azonosak, csak az arányokban és az elkészítésben van különbség. Most  Gesztenye cukorszirupos receptjét próbáltam ki, és nagyon szépek lettek, kívül roppanós belül krémes. Pénteken vettem egy szilikonos sütőlapot, amit mindenkinek csak ajánlani tudok, mert így szép egyformák lesznek, könnyebb vele dolgozni, de a szilikonos sütőpapír is megfelel.



Hozzávalók :

8 dkg tojásfehérje ( 4 napig hűtőben vagy 1 napig szobahőmérsékleten öregíteni )
2, 5 dkg kristálycukor
10 dkg mandulaliszt ( finomra darált mandula )
10 dkg porcukor
10 dkg kristálycukor
3,5 dkg víz

Elkészítés :

Egy tálba mérjük bele a mandulalisztet és a porcukrot, ehhez hozzákeverjük ( kissé villával fellazítva) a tojásfehérje felét ( 4 dkg-ot) és félre tesszük. A 10 dkg kristálycukrot feltesszük a vízzel közepes lángon melegedni. Itt kell majd a hőmérő, mert amikor 110 fokos a szirup elkezdjük felverni a másik 4 dkg tojásfehérjét a 2,5 dkg cukorral, és amikor a cukorszirup eléri a 118 fokot, akkor vékony sugárban hozzácsurgatjuk a tojáshabhoz folyamatosan keverés közben, egészen addig amíg kb. 40 fokosra hűl az egész.




Utána a tojáshabot összeforgatjuk a mandulás masszával, és addig keverjük amíg egy homogén folyós masszát nem kapunk. Utána habzsákba töltjük, és kis 3-3,5 cm átmérőjű halmokat nyomunk a szilikonlapra vagy sütőpapírra. Minden második sorra ( ami a tető lesz ) apró cukorgyöngyöket szórtam díszítésnek. 30-40 percet pihentetjük, amíg kissé megszárad a külseje.





A sütőt előmelegítjük 150-160 fokra, és kb.10 perc alatt megsütjük. A sütőlapon hagyjuk teljesen kihűlni, mert csak akkor jönnek le sérülés nélkül.




Az egyik talpacskát betöltjük valamilyen krémmel ( itt tejcsokoládés ganache ) és a másikkal összeragasztjuk.

Jó étvágyat hozzá ! .-)

2013. március 5., kedd

Macaron hétvége


Szinte az egész hétvégém a macaronról szólt, de még mindig nem lettek tökéletesek. Nem írom le újra a receptet, ismét az egyszerűbb ( nem hőmérőzős ) elkészítést választottam, amit ITT már egyszer leírtam. Most inkább csak képekben és pár mondatban a tapasztalataimat osztanám meg. Aztán majd biztos fogok még próbálkozni. :-)



1. A múltkor is, most is előrajzoltam egy sütőpapíron az 50Ft-os köröket, de elhatároztam, hogy beszerzek egy szilikon macaron formát, mert állandóan elcsúszik és nehéz dolgozni vele.

2. Egyszerre ne süssetek dupla, tripla ( ahogy én csináltam) adagot, mert a 45 perc pihentetés miatt egyrészt elmegy vele az egész nap - főleg ha csak 4 sütőlapja van az embernek- , másrészt a túl sok pihentetés miatt a sütésnél kirepednek.





3.A Mediline-ban kapható ( Naturbit ) mandulaliszt tökéletes, alig kell átszitálni, szerintem nem érdemes mandulát darálni és szárítgatni.

4. A krémet/ krémeket érdemes előző nap elkészíteni, és kinyomózacskóban előkészítve a hűtőbe tenni.


5. A sütésnél nagyon kell figyelni, mert csak egy pillanatra nézünk félre és máris barnára égnek, sütőtől függően 8-10 perc alatt megsülnek.


6. A sütőpapíron kell hagyni teljesen kihűlni, mert ha előbb kezdjük el leszedni, kiszakad a belseje.




A macaronoknál fokozottan igaz a mondás : " gyakorlat teszi a mestert " .... jó gyakorlást és jó étvágyat hozzá ! :-)

2013. március 2., szombat

Lemon curd ( citromkrém )



A lemon curd egy angol specialitás, tulajdonképpen egy főzött, tojásos citromkrém.  Az angolok vajas kenyérre kenve is fogyasztják, de nálunk inkább desszertekbe, tortákba, macaronokba töltjük. Sokáig idegenkedtem tőle, de mostanában annyiszor találkoztam vele a gasztroblogokon, hogy gondoltam én is kipróbálom. Főleg Meyer-citromos lemon curd recepteket olvastam, most én sima bio citromból készítettem el, és nagyon finom lett. Illatos, édesen savanykás, selymes krém, amit majd macaronba fogok tölteni.  Jól záródó üvegben, hűtőben kell tárolni a tojások miatt, kb. 2-3 hétig lehet fogyasztani.

Hozzávalók :

3 db citrom
2 egész tojás
2 tojás sárgája
20 dkg cukor
10 dkg vaj
csipet só

Elkészítés:

A citromokat jól megmossuk,  2 db-nak a héját lereszeljük, és mind a 3-nak a levét kifacsarjuk ( kb. 1,5 dl ). A cukrot, a citromhéjat,csipet sót, és a tojásokat kézi habverővel elkeverjük, majd hozzáadjuk a leszűrt citromlét is. Vízgőz fölött állandó keverés mellett besűrítjük, nem szabad forralni csak kb. 80 fok-ig melegítjük. A végén kis kockákra vágva lassan belekeverjük a 10 dkg vajat is. Egy pudingsűrűségű, fényes selymes krémet kapunk.
Ha kihűlt, üvegbe töltjük, és hűtőben tároljuk.




Jó étvágyat hozzá ! :-)





Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...